Irodalmi Szemle, 2006

2006/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Merre van Kisvárda? (Gondolatok egy fesztivál ürügyén)

SZÍNHÁZI ÉLET adása is. Felvidékről annak idején a komáromiak Telihay rendezte Tartuffe-je volt utoljára a versenyprogramban. Vitatkozni tehát lehet, a válogatás mikéntje is lehet forró téma, de a vitához minden esetben két fél kell. De ahogy már említettem, felvidékiekkel alig-alig ta­lálkoztunk. Három kassai színésznő (Cs. Tóth Erzsébet, Kövesdi Szabó Mária és Varga Lívia) állták a sarat, rajtuk kívül a többiek jöttek, láttak és gyorsan odébbáll- tak. Amíg a vajdasági és erdélyi társulatok szinte végig ott voltak a fesztivál hely­színén, s élénk szakmai vitákat folytattak az előadásokról tartott megbeszéléseken, végignézték a fesztivál előadásait (a szakmai jegyekért naponta közelharc folyt), a fiatalabbak részt vettek a workshopokon, addig mi gyakorlatilag leradíroztuk ma­gunkat a térképről. Kisvárdán évek óta nyomulnak a határon túli magyar színész­képző műhelyek (az idén azt is elérték, hogy a Marosvásárhelyen végző hét fiatal rendező közül öt vizsgaelőadásával lehetett jelen), a fiatalok végigkísérhették a fesztivál minden egyes mozzanatát, sőt külön szakmai műhelybeszélgetés kereté­ben elemezték a látott produkciókat. Marosvásárhelyen és Kolozsvárott folyik szí­nészképzés, sőt teatralológusokat és dramaturgokat is képeznek, Marosvásárhelyen pedig az idén hét rendező is végez, Vajdaságban Újvidéken képeznek színészeket, akik már a főiskolai évek alatt szervesen be tudnak illeszkedni az anyatársulatok életébe. A Kisvárdán látott vizsgaelőadások többnyire igen izgalmas vállalkozások voltak, s hadd tegyem hozzá, hogy a Vajdaságban gyakorlatilag a főiskolások al­kotják a nyaranta traktoron a vidéket járó, mára már intézményesített Tanyaszínház társulatát is (a tavalyi Ludas Matyi című előadásukat láthattuk a fesztiválon, az i- dén pedig Caragiale és Méhes György műveiből készített átiratot Gyarmati Kata, s a társulat munkájában a most végzett fiatal színészek mellett amatőr társulatok tag­jai is részt vesznek), amely remek társulatépítő feladat. Nálunk a mai napig telje­sen megoldatlan a színészképzés, hiába alakult meg Komáromban a Selye János Egyetem, színészeket még mindig kizárólag Pozsonyban képeznek, akik kizárólag szlovákul tanulnak, s vagy visszatérnek Komáromba és Kassára, vagy ha tehetsé­gesek és jó! megtanultak szlovákul, szlovák társulathoz szerződnek (Kanócz Zsu­zsa, Tóbiás Szidi, Kassai Csongor, Oszlik Péter). Bár az idén is előírás volt, hogy a színművészetire jelentkező magyar hallgatókat felvételiztetni kell magyar nyel­ven is, ez most is elmaradt. Persze az is igaz, hogy a Pozsonyban végzett hallgató­kat nem várják különleges lehetőségek sem Kassán, sem Komáromban. Belső megosztottság, klikkek, a szakmai előrelépés minimális esélye nem túl vonzóak egy ambiciózus kezdő színész számára. Nem véletlenül nyilatkozta a minap Kas­sai Csongor, hogy még egy-egy előadás erejéig sincs kedve ezekhez a társulatok­hoz szegődni. De mi lehet vonzó egy fiatal színész számára? Ehhez elég, ha ellátogatunk Sepsiszentgyörgyre, Gyergyószentmiklósra vagy akár Újvidékre. Ezek a színházak immár hosszú évek óta benne vannak az ún. mo­dern színház vérkeringésében, a legizgalmasabb kortárs szerzőkkel, kortárs dara­

Next

/
Thumbnails
Contents