Irodalmi Szemle, 2006

2006/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Merre van Kisvárda? (Gondolatok egy fesztivál ürügyén)

SZÍNHÁZI ÉLET ségnek készül, A Waterlooi csata (Schlanger András rendezése). Tóth Tibor azzal utasította el hivatalosan a felkérést, hogy mindkét előadás felújítása időigényes fel­adat, valamint a július elején bemutatott nyári produkció rendezője (Molière: Göm­böc úr, rendezte: Csiszár Imre) nem engedte el a színészeit. A kassaiak jelenléte viszont teljesen más gondokat vetett fel (ez az egyetlen társulat a mezőnyben, amely mind a tizennyolc évfolyamot abszolválta). A ver­senyprogramban Spiró György Kvartett című zeitsückjét láthattuk, amely stúdió- színpadra készült, hogy mi is részesei lehessünk egy családi kálváriának. Korognai Károly rendezésében létfontosságú szerepet kap a csirkepaprikás, amely előttünk rotyog Cs. Tóth Erzsébet fazekában. Nos, Kisvárdán az előadás a nagyszínpadra került, s ráadásul a díszletezők úgy döntöttek, hogy a díszletet a nézőtértől öt mé­terre építik fel, hogy a térben befelé mélyülő konyhahelyiség minden oldalról lát­ható legyen. Ritkán látható dilettáns megoldás, amely baklövést csak tovább foko­zott az egyik szereplő indiszponáltsága (ez a fajta indiszponáltság gyakori jelenség mostanában Kassán), ami miatt egyórás késéssel lehetett a második részt elkezde­ni. Feltűnő volt az is, hogy a színház tavaly kinevezett művészeti vezetője, Moravetz Levente, aki a másik előadást jegyezte, nem is jelent meg Kisvárdán. A nagyközönségnek szánt Gyertyafénykeringő annak idején rohamtempóban készült, mivel az eredetileg tervezett Szomory Dezső-színmű, amely a nyolcvanéves Gyurkovics Mihály vendégjátéka lett volna, a rendező, Szegvári Menyhért indisz­ponáltsága miatt elmaradt. A gyorsan átszabott díszletben aztán bemutattak egy Moravetz Levente által színpadra álmodott, bohózatnak nevezett, slágermentes katy- vaszt, néhány jobb és néhány igencsak bántó színészi közreműködéssel. Az ne za­varjon meg senkit, hogy a helyi közönség vastapssal jutalmazta a produkciót, hisz vastapsot kapott Komáromban a Theátrum Polgári Társulás által bemutatott Huszka-operett is (Gül baba) bántó dilettantizmusa ellenére is. Végignézve az idei kisvárdai előadásokat, nyugodtan elmondhatjuk, hogy Kisvárdára még mindig rangot jelent eljutni. A fesztivált ha lassan, de biztosan kezdi felfedezni a magyar színházi szakma is, egyre több kritikussal és szakember­rel találkozni, bár elszomorító, hogy ún. meghatározó színikritikusok még mindig nem találták meg a térképen Kisvárdát. Több olyan évadértékelést is olvastam (csak Csáki Judit Jelenkorban megjelent írására reflektálnék), amelyek még csak véletlenül sem említenének meg határon túli előadást, sőt az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) válogatója, Márton András színművész is úgy nyilat­kozott, hogy a kolozsvárin kívül nem talált olyan határon túli társulatot, amelyik megfelelt volna az összmagyar mércének. Viszont több olyan színikritikussal is be­szélgettem a fesztivál ideje alatt, akik szerint a kisvárdai fesztivál összességében magasabb szakmai színvonalat mutatott fel. Persze, kérdés, hogy Márton András hány előadást látott az országhatárokon túl, s még nagyobb kérdés, hogy vajon ér­telmes dolog-e egy emberre bízni a válogatást. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Pécsett szekcióelőadásként szerepelt még a beregszásziak Pityu bácsi fia című elő­

Next

/
Thumbnails
Contents