Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Faustus Pozsonyban?! (Tőzsér Árpád Faustus Prágában című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE A történet tehát sem eseményekben, sem bonyoldalmakban nem igazán bővelkedik, ám annál gazdagabb gondolati értékekben, annál mélyebb kételyekben és erkölcsi vívódásban, Molnár Albert lelki gyötrődésében. A Mathe Wacker udvari tanácsos házában adott, kitüntető díszebéden Adalbert atya udvari prédikátor egyértelműen Molnár tudtára adja, hogy a bécsi egyetem professzorságát nyeri el, ameny- nyiben a kálvinistáról pápista hitre tér! A katolikus egyháznak „a nyelvnek tulajdonított nyolc gonoszságról” való nézetei is elhangzanak, burkolt fenyegetésnek (is) szántan, s a tudós szótáríró elé rettenetes kérdés mered: Bécs (hitárulás, gazdagság és hírnév) vagy Altdorf (hithűség, igaz tudósi lét, szegénység)?! Ennyi a „megkísér- tés”! Nem tűnik soknak, mégis óriási! S a stílus érzékeltetésére is, íme Adalbert a- tya kenetteljes szavaiból! „A habozás: kételkedés. Födő egyik is, másik is. Ördögleves fő alatta, s előbb-utóbb kiforr.” Molnárra a fényes ajánlat és burkolt vád következtében epilepsziás roham tör, eskór betegségben szenved, a kor rejtélyes kórjában, tudós mágusok és alchimista tudósok bajában, összeesik. Előtte, Adalbert szavai hallatán néhányszor felugrik helyéről, de nem szól, félelem fogja el, hiszen a „fekete misékre” is utalás történik. A kenetteljes pápista szöveg a kor hatalmi szerkezetének elemeivel, magasztos eszmék árnyaival és középkori mitológiák, a Faustus-történetek hangulati elemeivel keveredik. Ebben a jelenetben nyer értelmet a mű nyelvezete. A szerző fülszövege szerint élvezte a kísérletet: „Shakespeare-nek e kortársait egy Shakespeare-re emlékeztető nyelven beszéltetni.” Megismétlem, hogy a modem és modernista nyelvi kísérletek és szövegtobzódás idején visszahallgatni Shakespeare-kora közbeszédének akusztikájára, az értelmező számára mindenképp kihívást jelent! Annál is inkább, mert korhű történelmi valóságban és hiteles miliőben érvényesül. A formális hatáselemeket nélkülözi s az ironikus szemléletet is kirekeszti, nehezen lehetnének a lírai költemény adekvát elemei. Mondottuk volt, Molnár Albert nem hitvitázó, drámáját némán viseli el. Úgy éli meg, hogy léthelyzete mainak is felfogható, a közelmúltból jól ismert és ma is bőven burjánzó állapot, modern „megkísérlések” állapota. Thackeray „hiúság vására” után szabadon mondhatnánk: a „hitetlenség vásárán” megszokott dolog! De a hitvita azért is marad el, mert Tőzsér dramaturgiája nem annyira gondolati, inkább lírai. Mint látjuk majd, a „gondolatlíra” bonyolult formáját és lehetőségeit keresi. Molnár Albert dilemmája nem észbeli, ha az lenne, az anyagi előnyök döntenének, ám a hit kérdéseiben a lélek sugallata érvényes. Az igazságot nem tudni kell, hanem érezni! S az érzéki megjelenítés a líra dolga. Ezért az igazság is úgy bujkál a műben, mint a búvópatak, néha csak sejtjük, máskor szólnak róla s valaki kimondja, megkérdőjeleződik, majd letisztul s ragyogva fénylik, néha bizonytalanná válik, e- lég erős Molnár, hogy igaz maradjon? Az egyes „actusok” és „scenák” tarka valóságot szőnek köré, színes középkori kavalkádot, melyben Lucifer és Mefisztó otthonos, s amelyben kétségek közt bolyong Faust. Felmerül Markéta is, s a boszorkány- nyá vált Lilitre emlékeztet. S a háttérben Prága, a száztornyú város és Rudolf bonyolult udvara, ahol a pápa és egyháza diktál, s amellett világi eszmék és alkimista
