Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Faustus Pozsonyban?! (Tőzsér Árpád Faustus Prágában című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Faustus Pozsonyban?! (Tőzsér Árpád: Faustus Prágában) 1 Értékes és fontos könyvnek tartom Tőzsér Faustus Prágában című „drámai költeményét”. Megkülönböztetett, komoly figyelmet érdemel. Nemcsak az ő pályáján lehet mérföldkő, hanem irodalmunk kívánatos metamorfózisának, művészi gazdagodásának is a jele. A mű többféle lehetőséget kínál. Molnár Albert rövid, ám drámai prágai jelenlétének, a II. Rudolf császár udvarában való tartózkodásának in- termezzóját örökíti meg, „dialogokba és jambusokba” szedve. Azzal kezdeném, hogy a Faust-legenda alkotói befogadása irodalmunkba maga is jelentős irodalmi tett. Mintegy láthatárbővülést, szellemi térnyerést, gondolati expanziót jelent. Kínálja a tudatosabb és elmélyültebb történelmi érdeklődést, az emberi létformákra való emlékezésben rejlő alkotóerők iránti fogékonyságot. De a mítoszteremtés esélyeit is sugallja, azon művészi magatartást, amely az idő természetét tanulmányozva szimbólumerejű hősökbe sűrítve, mintegy bennük tanulmányozza életünk drámai helyzeteit. Párhuzamokat keres más irodalmak hőseivel, hogy egyetemes igazságokra bukkanjon. A Fausti magatartásforma és jellem világirodalmi jelenség! (Szenei Molnár Albert „megkísérlése” okán - mint Tőzsér műve is bizonyítja - eredményesen megközelíthető. De Prága is más számunkra egyéb magyar nézőpontokkal szemben, mintegy többet jelent. A közép-európai történelem évszázadaiból jó lenne ezt a másságát, bizonyos többletet kiéreznünk! Mindezek mellett a mű formája és nyelvezete is kihívást jelent, szinte provokál! A pillanatnak hódoló, a jelennek elkötelezett irodalom az idő súlyos örökségét kínálja. A posztmodem tech- nicizmus ellenében mintegy spirituális érzékenységet hirdet! Az iróniától átitatott stíluskísérletek és szövegimádat idején merész lépés archaikus hangvételű, lírai szöveget írni. Amennyiben elveszíti drámai komolyságát, parodisztikussá válhat és zsákutcába vezet. Tőzsér mindezt elkerüli. Drámájában a posztmodern szövegeknek a történelemmel szembeni önkényét, bizonyos részleteket szabadon kiragadó és egyénien felhasználó kedvét is megkérdőjelezni látom. Olyan szerző művéről beszélek tehát, aki nagy felkészültséggel és hiteles átéléssel érzi a történelemben rejlő bölcseleti elemeket és tartós szellemi értékeket. Faustusa többféle értelemben is első hazai példánk! Persze, lehetőségekről szólok, s hogy mi és mennyi valósul meg belőlük, magam sem tudhatom. Bevallom, e téren szkeptikus vagyok. Irodalmunk mai álla
