Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Hogya György: Agyagtáblák (esszénovella)
Agyagtáblák eredményt, mint hogy belássam: magányos képzeletem nem képes semmiféle más motiváló erőt találni, csak saját magát... Ezzel a tudással akár egy szobor is lehetnék a Zagrosz hegyei között. A serfőzőnő már a sokadik namzitu-t szúrja le eléjük a földbe, és ezzel arányosan oldódik meg a nyelvük is, sőt hivalkodóan a csuklójukra erősített pecséthengereket is szaporábban rázzák. Talán ez az én szerencsém, mert egyébként soha nem jutnék azokhoz az információkhoz, amelyeket a köznép olyan magától értetődően sajátít ki mindennapi jelenléte folytán. Miként minden új történelmi ismeret, úgy minden újabb titok, és minden tamkárum leleplezése a lelki teljesség és kibontakozás édeskés ízét kelti bennem. Ezért hallgatózni kezdek... Az új felismerések új rendet teremtenek a gondolataim között... mert nem egyebek, mint a »már voltak ismétlődései«. A Vízözön után a Niszir hegyén megfeneklett bárkából felengedett galamb és fecske visszatértek Atram-hasziszhoz, ám a holló, a holló az nem. A holló jelentette a Föld ígéretét, a megmenekülés ígéretét, az új élet kezdetét... és a vissza nem térő gondolat örök titkát... »Elszállott a holló, kerengélt s mind távolabbra tűnt előlünk. Károgott, kapirgált, szemet lelt — nem fordult vissza soha többé!'7« ” Ovidius: „FUGAX RERUM, SECURAQUE IN OTIA NATUS” (Menekülök a gondtól, nyugodt életre születtem) Miközben a gondolatok síkságán tévelyegve, összeraktam La-taddár-ilu agyagtáblára írt gondolatait, olyan érzésem volt, mintha az ősi szövegek le nem írt magánhangzója lennék, amelyet a ma embere már nem tud kiejteni.... Az is lehet, hogy egy más sorrendben más értelmet kapnának ezek a táblácskák... mégis, a felfedezés kellemes gyönyörűségével kísérve úgy érzem, az évezredekkel ezelőtt rögzített gondolatoknak ez a legvalószínűbb sorrendje. A kezdeti elbizonytalanodások, megtorpanások borzongató érzését a felismerés elégedettsége követte....majd újra a kétely jelentkezett: a meglepetés, hogy olykor olyan dolgokat ismerek, olyan tapasztalatokkal rendelkezem, amelyekről nem írtam, amelyeket nem tapasztaltam, nem éltem át, s amelyek mindezek ellenére személyiségem tagadhatatlanul elválaszthatatlan részét képezik. La-taddár-ilu szövegeit olvasva csak én tudok róla, és csak az én számomra megdöbbentő, hogy én, aki semmit sem tudok, és semmire sem emlékszem több évezredes „előéletemből”, ugyanazokat a szövegeket írtam le, mint egykori énem; ... .ókori szavak öltöttek formát a hófehér képernyőn, amelyek talán nem is pusztán egyetlen tudat kifejezői... A múlt piszkosszürke hajlatain keresztül átsejlő gondolatok rám találnak, s önmagukat leplezik le.
