Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Hogya György: Agyagtáblák (esszénovella)
Hogya György Én a te inged vagyok... s betűim öltések a múlt ruháján.... Én jól látom a négyezer éves jelenet részleteit. Nem kell sokat töprengenem, hogy rájöjjek a La-taddár-ilu által olvasott besúgó jelentéseinek összefüggéseire: Subsi-mesré-sakkan-t fel akarták használni valamire, és ha az a bizonyos Emberfia - valóban megjelent Ur városában, s valóban azokat mondta, amit az agyagtáblák takarnak, akkor - ebből a távlatból megjósolni nem nagy kunszt - ugyanúgy végezte, mint kétezer évvel utánuk, és kétezer évvel előttünk Jézus.... (De említhetném Oziriszt, Tammúzt, Orfeuszt vagy Baldert, akik szintén felemelkedtek, akiket szintén meggyilkoltak, és akik szintén feltámadtak...) Ha nagy ritkán megállók egy kocsmában, hogy megigyak egy sört, ugyanazok a férfiak állnak ott már négyezer éve, ugyanazokkal a gondolatokkal, ugyanazokkal az otthon zsörtölődő feleségeikkel, akikkel már La-taddár-ilu is sörözge- tett. Ilyenkor elkerülhetetlenül arra gondolok, lehet, hogy ha „mindent” elveszítek (s ez alatt a minden alatt az íráshoz való kötődésemet értem), akkor én is itt kötök ki, az időnek ebben a végtelenített kikötőjében, ahol egyszerű emberek igyekeznek alkoholba ölni tehetetlenségüket, kishitűségüket, reménytelenségüket és elhalt vagy mások által kivégzett vágyaikat. Ha egyszer úgy döntök, hogy abbahagyom az írást, akkor az azt jelenti majd, hogy megölöm magamban azt, aki addig írt vagy írni akart. Mert írni nem lehet „munka mellett” és nem lehet a munkanélküliség nyomasztó karmai között sem. írni csak íróhoz méltóan, szabadon lehet. Minden kötöttség csak akadályozza, fékezi az írót, s a megélhetés gondjai szintén felőrlik őt. Mert nem tartom méltónak, hogy a bennem lakó író lelkiismereti gondokkal küzdve, magányosan, elszegényedve, lassan haljon meg. Éppen ezért, az a sörözgető alak már nem is én leszek... Egy időre abbahagyom az írást. Nem tudom, mire jók ezek a fehér derengéssel átitatott, teleírt oldalak. Isten a szétforgácsolódott világ.. .és ott van a szétszórt agyagtáblákban... La-taddár-ilu következő agyagtábláinak szövege „Annyira megszoktam a levéltár rokon magányát, hogy nincs is kedvem kimenni az emberek közé. A feljegyzésekből, jelentésekből és jegyzőkönyvekből szerzett ismereteim alapján szinte mindent tudok róluk. Éppen ezért nem szívesen járok városunk utcáin, és nem kívánok szeretett városom ostoba, végtelenül leegyszerűsített álmaikat álmodó embereivel tereferélni... Legszívesebben a zikkurat tetejéről csodálnám az északkeleten elterülő Zagrosz hegyeit és a Buranunna14 két partján elterülő kies vidéket... Az akitu már három napja lezajlott, s nem hallottam semmit arról a bizonyos
