Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Hogya György: Agyagtáblák (esszénovella)
Agyagtáblák a titkosszolgálat embere, s valóban olyan mesterien keverte a kártyákat, hogy szű- kebb környezetünkből talán csak én jöttem rá, ki is ő tulajdonképpen. S ugyanakkor képes volt azt a látszatot kelteni, hogy ebben a kétnemzetiségű országban magyarságunk érdekeinek legnagyobb védelmezője. Eleinte úgy tettem, mint aki figyelmen kívül hagyja a hol rám, hol meg a hegyi legényekre tett megjegyzéseit - ekkor még nem tudtam, hogy ügynök, s ez utóbbi megjegyzése provokáció —, s arra gondoltam, pusztán valamiféle kisebbrendűségi érzést próbál közömbösíteni, ezzel a magatartással. Aztán az is eszembe jutott, hogy esetleg magam is fensőbbséggel viszonyulhatok hozzá, de mikor rájöttem, mennyivel előtte járok abban, hogy felismertem tetteinek igazi mozgatórugóit, csendes sóvárgással vártam arra az időre, míg elegendő bizonyítékot szerzek ahhoz, hogy leleplezzem. Sajnos, mind a mai napig nem sikerült, és talán senki sem sejti, hogy ez a hangzatos szólamokat szajkózó időzített bomba, ez a magyarság megmentőjeként tetszelgő „hazafi”, két oldalról is szedi a támogatásokat, s csak arra vár, hogy időnként bevessék...igazi újkori tamkárum... Valahol a lelkem mélyén igazat adtam neki abban, hogy sokkal életrevalóbb, talpraesettebb, mint én. Képtelen vagyok leleplezni őt, a hálózat, amelynek tagja, sokkal szakszerűbben kezeli és védi a vele kapcsolatos iratokat és információkat, semhogy bármiféle konkrét anyag (feltört agyagtábla-tartó) közelébe kerüljek.... De hát ezzel úgy vagyok, mint a tengerfenék sötétjében lopakodó híres a- tom-tengeralattjárókkal, amelyek úgymond radarral kimutathatatlanok. A testük tehát nem érzékelhető, de a mögöttük húzódó - az atomrektor hűtésére használt és kiengedett - meleg víz már igen. Nos, így van ez a mi emberünkkel is, az újkori tamkárummal. Lehet, hogy nincs bizonyíték, ami konkrétan a személye ellen szólna, de a környezetében elért „eredményei” magukért beszélnek. Ahol ugyanis eddig megjelent, ott azonnal változások történtek (megosztott hivatalok, belső viszályok szítása, aktív emberek leépítése stb.), ám mint említettem, úgy, hogy ezekhez neki közvetlen köze nem volt. Mindig mással végeztette el a piszkos munkát... Megtalálja az ő kis embereit, Subsi-mesré-sakkan férfi vagy női megfelelőit. Nábium ma is „dolgozik”, nincs okom azt hinni, hogy csak az én locsogó, nyafogó, lehetetlen énem „öröklődik” a világban. Árulók és elárulok vesznek körül, s ugyanúgy nem tudok róluk semmit, és éppoly tehetetlen vagyok velük szemben, mint a valamikori fekete fejű köznép. Micsoda élet hát az, amely szüntelenül uralkodik felettem? Amely rám rakta szellemi bilincseit, és évezredek óta pusztán enged a póráz hosszúságán, de nem engedi, hogy megszabaduljak a rossz és a gonosz fogalmától, és le azokat nem veszi rólam? Miért így akarja láttatni magát az Isten? És egyáltalán: - Mondd, Istenem, jól látsz?
