Irodalmi Szemle, 2006
2006/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - H. Nagy Péter: Elmélet és vizualitás (Szombathy Bálint új kiadványairól)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Ha egyetlen részlettel kellene illusztrálnunk Szombathy Bálint elemzéseinek diszkurzív logikáját (ami persze nem mindig célravezető!), akkor minden bizonynyal azt a passzust választanánk, melyben a szerző Tóth Gábor kánonokhoz való viszonyát taglalja. Eszerint a művész produkciója „a priori felfüggeszti a történetileg hitelesített kanonikus rendszert, méghozzá úgy, hogy nem hoz létre helyette általános érvényű újat, csupán önkörén belülit, ami egy, a Tóthéhoz hasonló dinamikus rendszerben képtelen tartósan megállapodni, dogmává merevülni”. Szombathy Bálint monográfiájának valóban előnye, hogy eme dinamikát előfeltevésként kezelve olyan képet rajzol tárgyáról, mely megnyitja és fenntartja a Tóth Gábor művészetéről szóló beszédet. (A kötetet igen használható, informatív, a főszöveg alatt folyamatosan futó fogalomtár egészíti ki.) S a monográfia kapcsán vissza is kanyarodhatunk A konkrét költészet útjai tapasztalatához. A második kiadás ugyanis - többek között - éppen annak a Magyar Műhelybeli tanulmánynak a kiigazított változatával bővül, amely a monográf iából kimaradt. Szóba kerül ebben például a Magyar Műhely triászának (Nagy Pál, Bujdosó Alpár, Papp Tibor) kezdeményező látásmódja, illetve f. Tóth Árpád, Petőcz András, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Géczi János, Székely Ákos stb. szemléletváltást jelző teljesítménye. A bővítések és a javítások következtében A konkrét költészet útjai tehát még átfogóbb teljesítménnyé válik, amely ily módon felerősíti a kötet talán legfontosabb tételszerűségét. „A konkretista szöveg szellemi erőfeszítésre és önálló nyelvkombinatorikai cselekvésre késztet, a nyelvben immanens távlatiságot a befogadó hivatott kivonni, sőt számos esetben az értelmi dimenziót is neki kell megnyitnia. A hagyományos költészet elkötelezettje ezért kénytelen megbékélni azzal a tudattal, hogy felkészültsége és alapvető elvárása gyenge támpontokon nyugszik, és a konkrét-vizuális versben hajlamos olyan kihívást látni, a- mely sajátjának vélt költészeti ideálja ellen fordul.” A fentiek alapján elmondható, hogy Szombathy Bálint teoretikus életművét jelen pillanatban egy olyan szöveg keretezi, mely - például higgadtságánál, történeti érzékenységénél fogva - igen alkalmas arra, hogy önnön kiterjedése alapján is ráirányítsa a figyelmet tárgyának folytonosan változó dimenzióira. A képlet azonban nem volna teljes, ha mindezt nem egészítené ki a művész azon kiadványa, mely A konkrét költészet útjainak második kiadását megelőzően jelent meg ugyanabban a sorozatban (Képírás füzetek). A szerző két szériájának reprodukcióit tartalmazó Millenniumi képek az azonos című kiállítás anyagára épül. A képsorozatokat L. Simon László előszava (megnyitóbeszédének szerkesztett változata) vezeti be. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Magyar Műhely szerkesztőjének elöljáró sorai ténylegesen közel hozzák a művek problematikáját, tapasztalatát, ezért a továbbiakban erre utalva mutatnánk be röviden Szombathy Bálint teljesítményét. L. Simon László előszavának felütése az emlékezetről szól, mellyel kapcsolatban arra kell utalnunk, hogy az utóbbi évtizedek emlékezetkutatásainak fényében az
