Irodalmi Szemle, 2006

2006/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - H. Nagy Péter: Elmélet és vizualitás (Szombathy Bálint új kiadványairól)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

latmenetek olyan művészeti folyamatokba, kérdésirányokba, alkotói attitűdökbe nyújtanak bepillantást, melyek időszerűségét, történeti karakterét, ugyanakkor időnek való kitettségét - a múlt század utolsó harmadának megértése szempontjából- immáron nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az Art Tot(h)al a kísérő szövegeken kívül hét fejezetre tagolódik. Az első kettő mindenekelőtt Tóth Gábor „írott költészetével”, legrészletesebben buddhista ihletésű lírájával foglalkozik; a harmadik egyrészt azt a kontextust vázolja fel, amelyhez viszonyítva Tóth Gábor tevékenysége elhelyezhető és annak innovatív potenciálja is kimutatható (mindvégig utalva Tamkó Sirató Károly hatására). A fejezet másrészt oly módon elemzi Tóth Gábor munkáit, hogy közben bemutatja a hozzájuk köthető műfajváltásokat. Ezek szerint a dimenzionizmusból kialakuló multimediális művészet és akcióköltészet horizontjában a Wrechs „A topológiai természetű munkafázis”, az UT-modulok pedig Tóth „konkrét vizuális munkásságának” csúcsaként értékelhető. A műfajok közti mozgás természetét („egy rendszerből újabb rendszer felé próbál nyitni”) a szerző Tóth ars poeticájaként értelmezi.

(Zárójelben érdemes itt felhívnunk a figyelmet arra, hogy ennek a fejezetnek a Magyar Műhelybeli közlését [2003/2.] egy igen alapos, a ’80-as évek experimentális irodalmára kitekintő rész indítja, mely a monográfiában nem szerepel.)

A negyedik fejezet külön érdekessége, hogy bizonyos helyeken a narráció többes számba vált át, nyomatékosítva ezáltal, hogy a monográfia írója és tárgyalt alkotója életművük jelentős periódusában együtt dolgozták ki azt a jelelméletet, a- mely nélkül nehezen vagy szegényesebben interpretálhatók például a Járdanyomok létrejöttét meghatározó előfeltevések. „Egészen egyszerűen fogalmazva - írja a monográfus fel szeretnénk hívni a figyelmet az olyan potenciális esztétikai tüneményekre, amelyek körülvesznek bennünket és tudat alatt is formálni képesek érzékenységünket, amellyel dekódoljuk a szemiózis állapotában levő környezetet.” A monográfia ötödik fejezete önmagában is figyelemre méltó tanulmány a Mail Art szubverzív gyakorlatáról. Szombathy Bálint rendkívül meggyőzően érvel amellett, hogy Tóth Gábor technikái, eljárásai etéren kimagaslónak bizonyulnak. A hatodik fejezet többször visszacsatol az előzőhöz, s - a szerző objektjeire, fotóira, akcióira, performanszaira, mozgóképi alkotásaira, zaj- és zeneművészeti produkcióira utalva - tovább árnyalja azt az összefüggést, mely szerint Tóth a dada aktualizálását a „nem válogat a kifejezési formák között” attitűdjének medializációja mentén végzi el, de úgy, hogy a kifejezőformákat „kompakt vezérelv mozgatja”, „a művészettel szembeni tóthi alapállás”. A hetedik rész végül a rendszerváltás körüli művésztársadalom kontextusában villantja fel Tóth Gábor legutóbbi kezdeményezéseit, melyek az „élet egyenlő művészet” égisze alatt állnak.

(Szintén zárójelben utalnánk arra, hogy a monográfia utóbbi fejezetei számos olyan problémát villantanak fel, melyek bevilágítják a felvidéki magyar experimentális és performansz művészet korszakos teljesítményeit is, például kiindulópontot nyújthatnak Juhász R. József jó néhány akciójának értelmezéséhez.)