Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (2) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)
Egy küzdelem emlékei (2) irodalom, líra és széppróza mellett az irodalompublicisztika, az esszé különböző műnemi változatai, a helytörténet, oktatásügy bizonyos rendszerességgel jelent meg. Ugyanakkor - s ez szilárd elhatározásom volt, és be is tartottam végig -, hogy minden számot egy-egy képzőművész akotásaival „képelem fel.” Az volt a tapasztalatom, és határozott véleményem, hogy a képzőművészeti alkotások - egy szerző egy lapszámban - lényegében az egész kiadvány - esetünkben a Keleti Napló - egészét fogják össze. A rangos képanyag önmagában is esztétikai értékek hordozója, így kép és írás együtt az olvasó számára - véltem én - kétszeres élményt jelenthet. Ezt az elhatározásomat (a lap képanyagát illetően) - egy-két kivételtől eltekintve - következetesen betartottam, bővítve azzal, hogy igyekeztem minden alkalommal az adott képzőművészt is bemutatni az olvasóknak. A Keleti Napló belső, mondhatnám, szakmai kérdéseinek rendezésén kívül, a szerkesztőség tárgyi feltételeit is meg kellett oldanom, hiszen a „szerkesztőségben” jószerével leülni sem lehetett. Ezért, miután a Madách Kiadó számlájára megérkezett a Keleti Napló számára megítélt támogatás, megállapodtam a Kiadó gazdasági vezetőjével és igazgatójával, hogy a legszükségesebb dolgokat megvásárolom. Ahhoz, hogy elfogadható feltételek között tudjunk dolgozni, szükség volt még egy írógépre, továbbá két íróasztalra és három székre. Ezeket az alapeszközöket hamarosan megvásároltam, s ettől számítva munkakörülményeink valamelyest megközelítették azt a szintet, ami egy szerkesztőség gyakorlatának a kereteit megadták. Történetesen, ha egy szerző vagy vendég belátogatott hozzám, már le tudtam ültetni, s később, amikor kávéfőző és kávéscsésze is akadt, megkínálhattam egy kávéval. Ezek a látszólag mellékes körülmények a gyakorlatban lényegesen többet jelentettek, mintsem azt egy laikus feltételezheti. Ugyanis egy műhely kialakításának igen fontos kellékei voltak, pontosabban: azzá lettek. A szerkesztőségi „mikroklímát” tovább javította, hogy a Csemadok Kovács utcai székházának földszintjéről a járási választmány titkársága - Boda Ferenc titkár nem kis örömére - kiköltözhetett Szepsibe. Ennek következtében az első emeleti könyvtárszobából a szerkesztőséget leköltöztettük az előbb említett helyiségbe, ami által tovább javult a Keleti Napló helyzete. Nem kellett irodákon átjárni, nem zavartuk a Csemadok munkáját - ők se a miénket -, s lényegesen tágasabb körülmények között dolgozhattunk. Igaz, egész nap világítani kellett, mert az egyetlen ablak alig bocsátott be valamennyi fényt. Ekkor még telefonunk nem volt, de arra kaptunk ígéretet, hogy belátható időn belül ez a gond is megoldódik. A „belátható idő” a gyakorlatban több hónapot jelentett. Ahogy azonban az ország kettévált, s ahogy Szlovákia - a többi egykori szovjet gyarmattal párhuzamosan - kapitalizálódott, a szolgáltatások költségei folyamatosan emelkedtek. A mi nyomdánk is hónapról hónapra emelte a lap kiadásának a költségeit - papír, energia, rezsi stb.-re hivatkozva. Ezek a hónapról hónapra növekvő kiadások feltételezhető következménye alapján az a nem valami kedvező helyzet állt elő ismét, hogy kiürül a Keleti Napló kasszája. Ezt a nagyon reá
