Irodalmi Szemle, 2006
2006/7 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (8) (Kosztolányi Dezső prózája, tanulmány)
Grendel Lajos tói, hogy azok fizikailag éppen csak a regény elején és végén vannak jelen (Pacsirta) vagy viszonylag későn lépnek be a történetbe (Édes Anna). Néró kivételével egyikük sem rendkívüli személyiség, még az Aranysárkány idealista Novák tanár ura sem. A szó hagyományos értelmében véve egyikük sem típus, éppen ellenkezőleg, olyan öntörvényű figurák, akik a személyiségük különösségében hordozzák végzetüket, vagy, mint Pacsirta, előnytelen külsejük miatt válnak ki környezetükből. Boldogtalanok és magányra ítéltek, vagy ha mindjárt nem is, hamarosan azokká válnak, mint a kiegyensúlyozottnak tűnő Novák Antal is, aki illúzióinak hirtelen összeomlását követően emel kezet magára. Móriczcal és a korszak más realista epikusaival ellentétben, Kosztolányi regényeiben nem az egyén és társadalom konfliktusa áll a müvek középpontjában, még akkor sem, ha, különösen a Pacsirtában és az Édes Annában megfogalmazódó társadalomkritikai attitűd eléggé éles és nyilvánvaló. Kosztolányi hőseinek a tragikuma nem külső körülményekben keresendő. Annak alapvető oka idegensé- gük és otthontalanságuk a létben. Úgy, mint Kafkánál vagy később az egzisztencialistáknál. De nála, Kafkával ellentétben, hit és a transzcendenciába való előremenekülés nélkül, a transzcendencia lehetőségét azonban mégsem zárva ki teljesen. Köznapian, egyszerűen, mint majd a szintén „hitetlen” Camus-nél. (Ezzel ösz- szefüggésben figyelemre méltó véletlen, hogy Caligula alakja mindkettőjüket foglalkoztatta, Kosztolányi novellát, Camus drámát írt a „szörnyeteg” császárról.) Kosztolányinál az élet nagy kérdései a halál horizontjából vetődnek fel, de a halálon túli élet vigasza nélkül. Ezért regényei nem fejlődésregények, hanem olyan egzisztenciális regények, amelyek minduntalan az élet értelmetlenségével és céltalanságával szembesítenek. Néró a művészet révén próbálja kicsikarni a maga számára a halhatatlanságot, ámde hiábavalóan, mert tehetségtelen költő. Pacsirta sosem fog férjhez menni, így a megváltás itt is elmarad, és ennek következtében a szüleié is, akik Pacsirta rövid távolléte alatt megkóstolhatták a gondtalanság ízét. És nincs megváltás Édes Anna és Novák Antal számára sem. Az egyik megöli gazdáit, a másik öngyilkos lesz. Tulajdonképpen (az Aranysárkány kivételével) valamennyi Kosztolányi-regényhősről elmondható, amit Szegedy-Maszák Mihály a Pacsirta elemzésekor állapít meg, hogy tudniillik „a tragikumot nem esemény, sorscsapás, de állapot, magának az emberi létnek a belső természete idézi elő”(38). Az emberi lét belső természetének művészi kifejezése minden korábbi és kortárs magyar regénynél koncentráltabban jelenik meg Kosztolányi regényeiben. Móricztól és a többi realista epikustól eltérően, a társadalomrajzot is ennek rendeli alá. Kosztolányit elsősorban a lélek és a tudat működése foglalkoztatja, nem feledkezve meg - sőt! — az emberi természet kiszámíthatatlanságáról, a racionális magyarázatok korlátairól, az emberi tudat mélyén lappangó irracionális indulatokról sem, melyek valamely váratlan pillanatban action gratuite-szerű cselekedetekben törnek a felszínre. Novák Antal akkor lesz öngyilkos, amikor megveretése és lánya, valamint kedvenc diákja szökése nyomán mintegy megvilágosodásszerűen
