Irodalmi Szemle, 2006
2006/7 - Pomogáts Béla: Az irodalomnak vállalni kell az értékek pluralizmusát (esszé)
Pomogáts Béla pályáját, miként oly sok sorstársa életét, erőszakosan osztották két részre a második világháború végének eseményei: a menekülés, majd az emigráció. Annak az erdélyi arisztokráciának a képviselője volt, amely társadalmi állását sohasem privilégiumok, hanem kötelezettségek forrásának tekintette. Hasonlóan a Helikon-alapító báró Kemény Jánoshoz vagy az egész életét az erdélyi irodalomnak és közéletnek áldozó gróf Bánffy Miklóshoz, ő is az erdélyi magyarság önvédelmében és fel- emelkedésében vállalt tevékeny szerepet. Az írói alkotó munkát nemzete szolgálatának tudta, azért idézte fel a távolabbi és közelebbi erdélyi magyar múlt eseményeit, hogy tanulságokkal szolgáljon egy biztosabb tartás és hatékonyabb politikai stratégia kialakítása végett. Wass Albert írói indulásának az árnyalt és költői természetleírás volt a legnagyobb művészi erénye, ezt később a biztos lélekrajz és az atmoszférateremtés művészete egészítette ki. A titokzatos őzbak című novelláskötete a múltból megmaradt embereket mutatja be, a vidéki élet hangulatát idézi fel, egyszersmind teret ad a személyesebb emlékezésnek és vallomásnak. Ezekben az elbeszélésekben is mindig jelen van a mezőségi táj, a természet élménye és vigasza. Az erdélyi író bizonyára legnagyobb és talán legművészibb írói vállalkozása a Mire a fák megnőnek és A kastély árnyékában című kétkötetes családregény. Az erdélyi magyar irodalom - Kós Károly, Nyíró József, Makkai Sándor és mások művei révén is - mindig gondos figyelemmel tárta fel Erdély múltját, ez a hagyományos írói igény jelent meg Wass Albert esetében is. Regényének két kötetében egy mezőségi magyar mágnáscsalád életét beszélte el a negyvennyolcas szabadságharc bukásától a századfordulóig. A mágnáscsalád krónikája ad alkalmat az erdélyi magyarság történetének megvilágítására. Az író - hasonlóan Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájához és Nyírő József Néma küzdelem című regényéhez - azt kívánta bizonyítani, hogy az 1918-as összeomlás nem a véletlen műve volt, hiszen a kiegyezés utáni korszak erdélyi politikája homokra épült - az erdélyi magyar társadalom végzetes meggyengülése ekkor következett be. Megfontolt telepítési politika híján román bankok vásárolták fel a magyar birtokokat, a székely „népfelesleg” kivándorlásra kényszerült, s a nagyromán irredentát csupán látszat- intézkedések próbálták megfékezni. Wass Albert ifjú íróként az Erdélyi Fiatalok mozgalmában keresett társakat, ennek a mozgalomnak az erős közéleti érdeklődése, nemzeti felelősségtudata őt is magával ragadta. Meggyőződése szerint az erdélyi birtokos rétegnek - az úgynevezett „történelmi osztály” leszármazottainak - az erdélyi magyar nép oldalán kell elkötelezett szerepet vállalnia. Kivált a kisebbségi sorsban, amelynek az erdélyi magyarságra nehezedő terheit mint író és mint közéleti férfi Wass Albert fokozottabban élte át. Meggyőződése volt, hogy az erdélyi magyarság lassanként fel fog morzsolódni a bukaresti uralom nyomása alatt. Ezért is fogadta lelkendező örömmel az 1940-es nagyhatalmi döntést, amely Erdély északi és keleti részét visszajuttatta Magyarországnak, és fogadta örömmel a honvédség bevonulását. Erről Jön-
