Irodalmi Szemle, 2006

2006/7 - Pomogáts Béla: Az irodalomnak vállalni kell az értékek pluralizmusát (esszé)

Megőrzendő hagyományok

neki című riportkönyvében adott számot, s ez azóta több új kiadásban is az olvasók elé került.

Tulajdonképpen emiatt a könyve miatt kellett 1944 nyarán szülőföldjéről elmenekülnie, e könyve nyomán indultak ellene azok az indulatos támadások, amelyek máig tartanak. Az író először Németország amerikai megszállási zónájába, majd az Egyesült Államokba távozott és Floridában telepedett le. Az emigrációban írott műveit mindig áthatotta a szülőföldvesztés fájdalma, a honvágy keserű nosztalgiája. A távoli Floridában is mindig erdélyi szülőföldjének emlékei jelentek meg képzeletében és álmaiban. Ez a nosztalgikus érzés ad költői színezetet A funtineli boszorkány című regényének, amely különben - cáfolva az író románellenes indulatairól terjesztett rágalmakat - igen rokonszenvező módon ábrázolja az egyszerű román embereket. Valójában ez az a regénye, amelyben írói indulásának színvonalán érvényesült elbeszélő- és emberábrázoló készsége.

Harmadjára Márai Sándorról. A Kassáról Nyugat-Európába, majd Budapestre, végül az Egyesült Államokba került író olyan történelmi korszakban élte le hosszúnak mondható életét, amely minduntalan a szellem és a kultúra fájdalmas vereségét hozta. Egyidős volt a huszadik századdal: alighogy serdülni kezdett, kiderült, hogy a szabadelvűségnek és a józan észnek az a rendje, amely az európai liberalizmus történelmi sikereit követve alig egy évszázada kezdett felépülni, az erőszak érintésére egyszerre összeroppant. Az első világháború kitörése napok alatt söpörte félre mind a liberális, mind a keresztény hagyományokat és értékeket, a háborús vereség pedig elsodorta Márai szülőhazáját: a történelmi Magyarországot, elsodorta azt a polgári világot, amely nem egyszerűen az író származását és gyermekkorát jelölte meg, hanem megszabta gondolkodását és magatartását is.

Márainak szüntelenül védenie kellett írói függetlenségét. Alkotó műhelyét tulajdonképpen kedvezőtlen terepen kellett berendeznie. Hosszú élete az európai és magyar történelem szinte évszázados „válságkorszakára” esett: világháborúk, forradalmak, kegyetlen zsarnokságok jelölték meg a történelmi időt, s a szellem emberének naponta kellett megküzdenie a türelmetlenséggel, az erőszakkal, az értelmetlen indulatokkal. Márai még a húszas években, német és francia városokban eltöltött hosszú évei során döbbent rá arra, hogy a régi: szabadelvű és emberséges Európa talán örökre elveszett.

írói életműve, így A zendülők, Idegen emberek, Fétékenyek, Sértődöttek, A hang, Jelvény és jelenés, Sereghajtók című regényei (ezeket élete végén A Garrenek műve című nagyszabású munkájában gyűjtötte egybe) nemes gondolkodásról és fölényes írnitudásról tanúskodnak. írói munkásságának csúcsait mindazonáltal Egy polgár vallomásai című önéletrajzi esszéregényében és emigrációs Naplóiban kell látnunk. Ezek a müvei nemcsak a magyar elbeszélő irodalom nagy értékei, hanem az (alig kifejlődött és mindig eltaposott) magyar polgári mentalitás figyelemre méltó dokumentumai is.

Márai minden tekintetben polgárnak tartotta magát: családja a régi