Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - TALLÓZÓ - Klapcsik Sándor: Látás, értelmezés és testkép (H. Nagy Péter: Féregjáratok című könyvéről)

TALLÓZÓ

meredő, farokszerű tömpe nyúlványt, és a borzalmasan megnyúlt, krokodilszerű állkapcsot, amelyről még mindig lógott a kecskeszakáll szőrcsomója... Csak ennyit láttam, mielőtt a kegyelemteljes öntudatlanság leszállt volna rám...” (Lovecraft, 33.) A csavar persze pontosan az, hogyha egy idegen test vagy világ nyelvileg leképeződik, az már - mivel ismerős, de legalábbis emberi nyelven van megírva - elveszíti idegenszerűségét.

Mindezek után érthetővé válhat az a kritikai hozzáállás, mellyel H. Nagy Péter a populáris irodalom alkotásait kezeli. L. Ron Hubbard Rettegés c. könyvét elemezve - és Richard Shustermanra támaszkodva - a magyar irodalmár a népszerű szövegek olyan interpretálási módszerét körvonalazza, melynek premisszája, hogy a populáris irodalom nem csupán a „fogyasztás” mennyisége miatt érdekes. H. Nagy a szövegeket nem szociokulturális tényezők szemszögéből analizálja, hanem azért, mert poétikai elemzései során változatos és mély strukturális formákat képes felfedezni az „alacsony” kultúra alkotásaiban. (A Féregjáratok elsősorban a Science fic- tion, fantasy és horror műfajait vizsgálja, de legalább ennyire érdekes lehet a krimi is.) „Az intellektuaüsta kritikusok általában nem veszik észre a populáris művészet többszintűségét, többszólamúságát, összetett és árnyalt jelentését, mert alapjaiban elzárkóznak tőle és nem hajlandóak olyan rokonszenvvel viszonyulni alkotásaihoz, amellyel ezt a komplexitást fel lehetne ismerni. Időnként pedig egyszerűen nem értik meg a szóban forgó alkotásokat.” (Shusterman in H. Nagy, 114.)

H. Nagy tehát a posztmodernségben elterjedt alakzatokat (paródia, újraírás, metafikció) keres a populáris irodalom angolszász írásaiban éppúgy, mint a kortárs magyar prózában és lírában. Eközben olyan alműfajok és fogalmak rejtelmeibe vezeti be az olvasót, mint a paratér, dark fantasy, heroic fantasy, cross-over filmek stb. Óvatosan jegyzem meg, hogy véleményem szerint a dark fantasy definíciószerű jellemzése nem az alműfaj legjellemzőbb aspektusát veszi szemügyre. Talán igaz Lovecraft alkotásaira, hogy „párhuzamos vagy módosított világok egymásra hatását tematizáló” szövegekről van szó. Mégis a dark fantasyt inkább szokás egyszerűen a horror és a fantasy keverékének tekinteni, mintsem „az egymásba ékelődő párhuzamos univerzumok fikciójának.” (H. Nagy, 83. 60.) Igaz, a peremműfajok H. Nagy által is reflektált keveredése, „szinkretizmusa” fölöslegessé teheti az ilyen irányú kérdésfelvetéseket.

A látás és testérzékelés egy másik, szintén kortárs jelenségére hívhatja fel a figyelmet a Féreg/áratok azon esszéje, mely Fitzgerald regényével (Az utolsó cézár) foglalkozik. H. Nagy értelmezése alapján a szövegben feltűnően hangsúlyos az amerikai filmekre jellemző látványeffektusok hatása, az ún. „hollywoodi retorika”. „Vagyis Fitzgerald eljárása mintha látensen már tartalmazná azt a poétikai lehetőséget, melyet -jóval később - a médiumok tudatos keverésének művészi gyakorlata fog kihasználni és reflektálni.” (H. Nagy, 80.) Az egyik legismertebb szerző, aki ezt a technikát alkalmazza, a kortárs minimalista Bret Easton Ellis.

Fodor Péter kifejti, hogy az amerikai író több módon is elidegeníti a hagyományos narrációs vonalvezetés működését. Egyrészt a nyelv segítségével: az Ame-