Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Tükörjátékok- Lám, az ember képtelen hinni, ő tudni akar. Nem válaszolt, hanem szép sorjában visszarakott mindent a hátizsákba. Gábriel odament hozzá, és vállára tette a kezét.- Tanulj meg hinni — mondta, és kiment a szobából. Ellenségesen nézett utána, aztán összehúzta a hátizsákon a cipzárat. Azon gondolkozott, hogy miféle hitet hirdethet Gábriel, milyen isten nevében beszél? Nyilván valamilyen szektának a tagja. A várost járva gyakran találkozott velük, a- kik egyfajta vallási elragadtatásban prédikáltak. Volt, aki csökönyösen ugyanazt a szót hajtogatta végkimerülésig, mások a Bibliából olvastak fel részeket. O nem volt különösebben vallásos, éppen csak tolerálta mások hitét, és ezért nem is érintette meg különösebben, ha ilyesmivel találkozott, de ha elképzelte Gábrielt is hasonló szituációban... Gábriel jött vissza, a haja vizes volt, és ő gondolkozhatott, hogy hol ázhatott meg, mikor az előbb még száraz volt.- Ma egy lány volt itt, és téged keresett.- Tudom. Felkapta a fejét, és gyanakodva nézte a másikat.- Találkoztatok?- Nem. Mocsaras, ingoványos helyen járt, ahol elég volt egy rossz lépés, hogy elsüllyedjen a mindent elnyelő, undorító, rothadás bűzét árasztó lápban. A vízben utálatos kis férgek úszkáltak, amik csak arra vártak, hogy tegyen egy óvatlan mozdulatot, és ők rátapadjanak, miként előbb a vezetőjére, aki egy lépést elhibázott, és elnyelte a mocsár. Most is vissza tudta volna idézni a szerencsétlen rémült tekintetét, ahogy egy pillanat alatt tudatosult benne, hogy meg fog halni, miközben lassan süllyedt, mintha lift vinné le egyik emeletről a másikra, és azok az undorító dögök már ott élősködtek rajta, míg végül gúzsba nem kötötték. Az utolsó pillanatban még halálsikolyra nyílt a szája, de hang már nem jött ki rajta, és pár pillanat múlva egészen elnyelte a posvány. Pocsék érzés volt végignézni egy ember haláltusáját, tudni, hogy nem segíthet rajta, és így önkéntelenül is bűnösnek érezni magát a halálában, és végül magának se merte bevallani, de megkönnyebbült, amikor végképp elnyelte a láp. Percekig dermedten állt, se előre, se hátra a rémülettől, egy rossz lépés, és ő is a másik sorsára jut, pedig ő helybéli volt, aki ismerte ezt az átkozott lápot. Ettől a gondolattól verejtékezni kezdett, bár az előbb még kifejezetten fázott, hiszen csípős hajnali volt a levegő, amikor elindultak, és még most is reggeli köd ülte meg a lápot. Tulajdonképp azt se tudta, hogy mért keveredtek ide, egyszer csak jött a vezető, felrázta, és közölte, hogy indulniuk kell, ő pedig, mint a jó katona, aki vakon engedelmeskedik felettese parancsának, semmit se kérdezett. Pedig ő csak turista volt, akit a kíváncsisága hozott ide, de az is lehet, hogy egy háború közepébe csöppent, és most bevetésen volt. Vagy üldözték őket, és ők menekültek?
