Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Tükörjátékok zott, az egy fiatalkori képe volt. A kép ott lóg az ágya fölött, és csak most döbbent rá, hogy a lány arca mennyire hasonlít az anyja arcához. Pontosabban mindkettőn felfedezhető egy bizonyos kifejezés, ami egy adott pillanatban hasonlóvá teszi ő- ket. A lányt újfent fénykoszorúba fonta egy leszálló gép, ő pedig úgy döntött, hogy abbahagyja a leskelődést, és kinyitotta a szemét. Nyugtalannak látszott, úgy mondta.- Azt hiszem, nem várhatok tovább. Maga se tudta, miért bántja, hogy a másik el akar menni.- Hova akarsz menni?- A barátaim várnak, náluk lakom, nagyon jó emberek. Holnap újra eljövök, és addig fogom őt keresni, amíg meg nem találom. A lány utolsó szavai megnyugtatták, hogy nem veszti el őt végképp. A lány azonban már indult, és ő kikísérte a lépcsőházba. Az elnyűtt kabátot neki ajándékozta, és remélte, hogy tud majd jobbat is szerezni. A lépcső korlátjára könyökölve nézett le utána, amíg leért a földszintre. Valamelyik emeleten csapódott egy ajtó, és ő visszament a lakásba. Hirtelen arra gondolt, vajon jól tette-e, hogy elengedte a lányt. Ilyenkor, sötétedés után nem valami biztonságos a város, csavargókba, hajléktalanokba botolhat az ember, akik nyomorúságukban bárkibe belemarnak, akiről úgy gondolják, hogy kicsit is jobban él, mint ők. Megvonta a vállát, végül is ő akart elmenni. Egyszeriben úgy érezte, hogy dühös lett a lányra. Dühös, mert nem ő küldte, és elment, dühös, mert magára hagyta. Arra gondolt, hogy utána kellene mennie, és már indult is, hogy még utoléri, még nem lehet messze,de a következő pillanatban meggondolta magát... Aztán hirtelen eszébe jutott a lakótársa, aki miatt a lány itt volt. Egy újabb rejtély azoknak a titokzatos és felfoghatatlan történéseknek a sorában, amelyek az utóbbi hetekben furfangosan befurakodtak az életébe, hogy sokszor úgy érezte magát, mint az úszó, aki hirtelen elfelejtett úszni, és hiába tapossa a vizet szilárd pontot keresve. Gyakran húzódtak meg nála ismerősök és ismeretlenek. Azok, akiket a jóléti társadalom kiköpött, mert túl rágós falatok voltak a számára, megemészthetetlenek. Ők voltak a modern Robin Hoodok, csakhogy amit elvettek a gazdagoktól azt nem adták a szegényeknek, mert maguk is szegények voltak. Ezért aztán gyakori vendég volt nála a rendőrség, mikor a szomszédok bejelentették, hogy rossz arcú idegenek vannak a lakásában. Előfordult, hogy bilincsbe vezették el a delikvenseket, mert zsebtolvajok vagy más olyan piti bűnözők húzták meg magukat nála, akiket keresett a rendőrség. Rövidesen azonban éppen ezért elmaradtak ezek a kétes alakok, és már csak az igazi számkivetettek jöttek. Gyakran előfordult, hogy nem is tudta, ki az, aki éjszakára bevackolta itt magát. Valamikor éjszaka jöttek, és korán hajnalban már el is mentek, ő pedig csak a hátrahagyott jelekből tudta meg, hogy az éjszaka szállásvendége volt. Eddig ment is minden a maga rendjén, és neki eszébe se jutott, hogy az után kutasson, hogy ki is az a szerencsétlen, aki pár órára nála húzza meg magát. Gabriella! azonban más
