Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)

Százdi Sztakó Zsolt szánta magát, hogy buszra szálljon, mert ritkán szánta rá magát, hogy otthonról ki­mozduljon, még akkor se kellett kilépnie a házból, ha éppen zülleni támadt kedve, mert a földszinten egy vállalkozó menhelyet üzemeltetett az iszákosoknak. Általá­ban havonta egyszer jutott eszébe, hogy most már illene társasági életet élnie, és ilyenkor a hajnali zárásig volt a menhelyen. Ezzel egy időre le is tudta polgári kö­telességét, amivel a társadalom egyik tagjaként tartozott a társadalom többi tagja felé, aztán visszavonult remeteségébe, amit csak ritkán tört meg néhány okvetet- lenkedő idegen vagy barát. Néha azonban neki is ki kellett mozdulnia, és ilyenkor, mint legkézenfek­vőbb módszert a város hatalmas távolságainak az áthidalására, a buszt választotta. Utazhatott azonban a napnak bármely órájában, bármelyik irányban is, a buszok mindig ugyanolyan zsúfoltak voltak, úgyhogy hamarosan az a kényszerképzete tá­madt, hogy a város lakossága egész nap mást se csinál, csak le és fel utazik. Ez ideig legintenzívebb szexuális élménye is egy ilyen zsúfolt, buszos uta­záshoz kötődik. Történt egy hosszú utazás során, hogy a sokszor ismétlődő fel- és leszállások következtében egy bögyös szőke mellé sodródott. Nyár révén, a ful- lasztó kánikulában a másik testét csak egy lenge alig ruha fedte, és a testük egy­máshoz préselődött, és ő egy idő után érezte, hogy férfiassága önállósítja magát, a- mit a másik is észrevett, mert elvörösödve pillantott rá, tekintetében néma könyör­géssel. Soha azelőtt, és azóta hasonló erőfeszítést nem tett, hogy testét uralja, és pánikszerűen előbányászott az agyából minden trükköt, amivel lelohaszthatná fic- kósságát. Az első adandó alkalommal pánikszerűen szállt le a buszról, közvetlenül a lány után. Most nem valószínű, hogy hasonló kalandban lenne része, lévén tél, kint dühöngenek a mínuszok, és az emberek az orruk hegyéig be vannak burkolva jó v astag ruháikba. Ok ketten a busz közepén álltak, egyik kezével a fogódzóba kapaszkodott, másikkal pedig a lányt tartotta, mivel ő nem volt elég magas, hogy a fogódzót el­érje. Bár akkor se történhetett semmi, ha elesik, hiszen a tömeg fölfogta volna. Azt egyikük se tudta, hogy hova mennek, csak úgy találomra szálltak fel az első busz­ra, ami arra jött. Itt-ott már feltűnt néhány szemfülesebb utas csomaggal, amely vélhetően a karácsonyi ajándékot rejtette a gyereknek vagy valamelyik közeli rokonnak, bár az általános őrület még csak eztán kezdődik. Gyerekkorában még szerette ezt az ünnepet a maga meghittségével, amit persze akkor még nem tudott így megfogalmazni, de érzett, bár sose hitt a mesé­ben a Jézuskáról, aki ajándékot hoz a jó gyerekeknek, és a karácsonyfát is a szüle­ik díszítik fel, árulta el gonoszkodó nővére, mielőtt még hihetett volna a csodában. Mostanra azonban a karácsony nem szólt másról, mint a minden utcasarkon bóvlit áruló árusokról, az ünnepi díszkivilágításról és a gyomorforgatóan giccses képes­lapokról. Hát nem, köszöni szépen, ő nem kér ebből a virtuális ünnepből, és ezért

Next

/
Thumbnails
Contents