Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” (esszé)
Tóth László ük előtte a sorsszerűség, az eleve-elrendeltetettség látomása („az ember nem megy, hanem alája csúsznak a neki kirendelt utak”). Ilyképpen az akropoliszi, olümposzi, Mont Blanc-i magasságok helyett a Peer Gynt-i síkban: a fennsík poros unalmában, a halál mozdulatlanságában látja sorsa beteljesülését. Eredendő nyugtalanságát „ide-oda kapkodásnak” nevezi, melyet a „talajtalanságára”, a „vérösszetételére”, „negyedemberségére” vezet vissza, arra, hogy magyar (palóc), tót (elszlávoso- dott) és német (sváb) vér kering benne, s egyfajta biológiai determinizmust emleget magával kapcsolatban, akin „alkoholista” anyai nagyapja (Péry Ferenc) „gőgös, romlott fáradsága” ütközik ki. Erős akaratra van tehát szüksége ahhoz, hogy szembenézzen a helyzetével, mondván: „ha új életre bírna” szokni, „talán még ember lehet” belőle. „Sport, torna, kirándulás” - adja ki magának a tavaszra érvényes jelszót, úgy érezve, hogy ez „az utolsó terminus, hogy élete moslékba merült bárkáját” tiszta vizekre hozza. (S a következő parancsa önmagához: márciusban, tehát tizennyolcadik születésnapjára át kell esnie az első coituson.) Ilyen összefüggésben nem lehet véletlen, hogy ekkorra esik névváltoztatásának ideje, s az sem, hogy írói névként a Peéry mellett döntött. Talán nem járunk messze az igazságtól, hogy ebben a névválasztásban, illetve névalakban - édesanyja lánykori nevének egyszerű felvétele helyett, amire írónk eddigi életrajzírói egyöntetűen hivatkoztak - egyformán benne látjuk a családjában megtagadott, s a megtestesült rosszként festett nagyapjához visszavezetett vérségi meghatározottságának tudatát, valamint a naplójában többször hivatkozott ibseni drámahőssel való ifjonti azonosulását is, aminek fényében - illetve Péry István és Peer Gynt nevének tükrében - fölvett neve, a Peéry jelenthet akár peeri-1 (azaz: Peer Gynt-it) is. Érdekes módon a Peer Gynt-i párhuzamot egy Csongor és Tiinde-idézetcsokor is előhívja a naplójában. Peéry értelmezésében a Csongor és Tünde Tudósa az embert emberré tevő léleknek az istent felelteti meg. S a Tudós szavaiban megfogalmazódó lélek- és énkeresés tizennyolc éves fiatalemberünkben a Peer Gynt-i nyugtalanságot, tapasztalatot zengeti meg (Vörösmarty harminchét évvel az ibseni műremek előtt írta a Csongor és Tündét!) a magyar romantikus „A lélek! Ami emberré te- szen”-jére, illetve „Én én vagyok”-jára írónk saját olvasatában a gynt-i „Isten-bé- lyeges ént” rímelteti rá (Peéry Ibsen főalakjának a naptárlap tetejére írt nevét nyíllal rendeli hozzá a drámának ezt az asszociációt kiváltó mozzanatához: „A lélek! ami emberré teszen, / Azt mondom annak...”) A nyári gombaszögi tábornak már Peéry az egyik hangadója, s innentől kezdve Balogh Edgár mellett - kicsit vele is rivalizálva - egyértelműen övé a vezérszerep (egyik, Fábrynak írt 1930-as levelében például bevallottan azért vállalta el a Sarló pozsonyi szervezetének vezetését, hogy „liquidálhassák” Balogh Edgár „prágai centralizmusát”. Egyidejűleg nagy rössel veti bele magát az egyetemi életbe, egyetemi munkába. Volt például egy 1929-es szemináriumi szakdolgozata, melynek szövegét ugyan nem ismerjük, csupán egy újsághírből van róla tudomásunk, amelyben írónk Molnár Ferenc Játék a kastélyban, illetve Olympia című da
