Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” (esszé)

Adalékok Peéry Rezső élet- és pályakezdéséhez 1

rabjai nyomán a molnári dramaturgia sajátosságait elemezte, rávilágítva „a nagyszerű kompozíciós készség és színpadtechnika mellett a szociális felelősségérzet elurizált [sic!] és ironikus mosollyá torzult voltára”. Ez a Vetésből idézett mondat is megerősíti azt a feltételezésünket, hogy Peéry gondolkodásában-világlátásában, -értékelésében, illetve tevékenységében az 1928-as év közepétől mehetett végbe az a világnézeti fordulat és ízlésbeli önkorrekció, mely a polgári értékrend ideiglenes feladásával és a korábbi önmagától való eltávolodással járt együtt.

E folyamat első jelei az esztendő első hónapjaiban vezetett naplójának önostorozó és alapos lelki válságot tükröző, addigi élete - s osztálya - ellen lázadó, énkereső attitűdjében mutathatók ki. Bizonnyal e szóban forgó fordulat bekövetkezését erősítették, illetve teljesítették ki benne a regöscserkész-mozgalom elmélyülő népi-ideologikus célkitűzései, a táborozások és falujárások közösségi élményei, az ezek függvényében is erősödő szociális érzékenysége, valamint annak az adott korban és adott körülmények között kétségtelenül a progresszivitás jeleit mutató társadalmi-politikai szerepvállalásnak a lehetősége, mely a Szent György körösöknek a Sarló felé mutató lépés- és léptékváltásában csillant fel. Vagyis, mondja magára is vonatkoztatva, az újarcú kisebbségi fiatalság kilép „a polgári gyerekszoba fülledt levegőjéből, egy avult és áporodott ideológia gőzköreiből friss levegőhöz jut, megismerkedik a realitásokkal, szociális perspektívát kap és szociálisabb magatartást vesz fel embertársaival szemben”. Tulajdonképpen a szóban forgó önkorrekciót, a mind jobban átideologizálódott világítéletet, az irodalom-művészet esztétikai és poétikai, nyelvi-stilisztikai minőségeinek háttérbe szorulását dokumentálja immár szinte teljes nyíltsággal Peérynek a Vetés 3. számában, 1929 áprilisában olvasható tanulmánya, a Magyar mesterek - az előbbi idézet is ebből való -, mely bevallottan nem irodalmi értékelést ad a 20. század eleji modern magyar irodalom fejlődési útvonalát kijelölő, nemzedéke által mesterként tisztelt alkotókról - Adyról, Mó- riczról, Szabó Dezsőről, Kassákról.

A másuló szemléletnek, a korábbi, állandósult értékek átírásának, a világhoz való viszonyulás felülvizsgálásának megfelelően változik Peéry nyelve is. A biztos helyébe a bizonytalan lép, ami stilárisan is érvényesül Peérynél: írásai feladják világos vonalvezetésüket, stílusa a nyelvi ízlésváltás következtében elbizonytalanodik, kissé régimódi, ám tiszta líraisága modorosságokba fullad, jelentős tudatosságot tükröző nyelvi-képi telitalálatai helyét pedig a felületes képérzékelés veszi át; mondatai kócosakká, fegyelmezetlenekké válnak. (Hosszas bizonyító eljárás helyett itt most legyen elég a Vetés-beli Magyar mesterekből csupán egyetlen mondatszörnyet kiemelnünk, amely egyértelmű bizonyítékot szolgáltat a fent leírtakra: „Márna Ady neve, világirodalmi súlya olyan dantei nagy hogy szentségtörés és szószátyárkodás lenne azokra a márna már elcsituló teljesen zavaros vádakra felelni, amelyek az ő neve kapcsán a fiatal generáció ellen felmerültek.”)

Nem sokkal ezután Peéry megírja A szociális kérdés a magyar regényirodalomban című, összefoglaló jellegű tanulmányát is, melyet bár korábbi értékelői az