Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” (esszé)

Adalékok Peéry Rezső élet- és pályakezdéséhez I.

rópai tágasságot, távlatot jelentették a számára. Szülővárosáról olyan bensőséges- séggel és varázslatos részletességgel tudott írni, hogy szinte a mesevilág — egy mesebirodalom - elevenedik meg ezekben az írásaiban. Egyik későbbi futamában azt panaszolja, hogy Pozsonynak még mindig nem született meg a maga Krúdyja, amihez mi annyit tehetnénk hozzá, hogy ha élete-sorsa úgy alakul, ha alkata engedte volna kiteljesedni a benne kétségtelenül ott rejtőző szépírót, ha kisebb lett volna benne a társadalomváltoztató, eseményfordító szenvedély, akár ő is válhatott volna szülővárosa Krúdy Gyulájává. írásaiban jelképpé nemesedik a gyermekkorának színteret adó Bódé Ferenc (ma: Gorazdova) utcai legendás családi ház is: a világ ellentétes, vagy legalábbis egymástól távol eső pontjai, pólusai - természet és civilizáció, polgáriasuk városi létforma és falusi jelleg, korszerű és anakronisztikus, búcsúzás és érkezés, valóságos és transzcendens, a társadalmi ranglétrán egymástól vastag falakkal elválasztott osztályok és rétegek képviselői - simulnak egymáshoz Peéry gyermek- és kiskamaszkorának e Bódé Ferenc út környéki, két-három utcával behatárolható univerzumában. Ezt a palettát gazdagítja tovább a környéken lakók felekezeti és etnikai-nemzetiségi tarkasága is. Mindez olyan ingergazdag környezetet jelentett a fiatal Limbacher-csemete számára, mely világszemléletének, eszme- és értékrendszerének kialakulására alapvető befolyással volt, s későbbi életének szinte valamennyi döntése, elemző és értékelő gesztusa közvetlenül is visszavezethető a gyermekkornak ehhez a világ teljességét magában foglaló birodalmához.

Peéry élete végéig büszke volt protestáns neveltetésére, melynek alapjait a szülői házból hozta magával, s amelyet aztán a pozsonyi evangélikus líceum történelmi légkörű, évszázadok levegőjét őrző falai teljesítettek ki. A maga későbbi ne- velői-pedagógusi-iskolaszervezői és -irányítói gyakorlatában is mindvégig meggyőződéssel érvényesítette a protestáns szellemet és nevelői gyakorlatot: az iskolát sohasem „rideg pedagógiai nagyüzemnek”, tanítványait sohasem megszelídítendő- betörendő egyedeknek tekintette, akiket a szigorúan vett tananyag és a szűkre szabott s rigorózus didaktikai célok Prokrusztész-ágyába kellene kényszerítenie az iskolának. Ellenkezőleg: az iskola kell, hogy a lehető legsokrétűbb segítséget nyújtsa tudásuk, személyiségük kiteljesedéséhez. Egykori iskoláját, alma materét azért látja egész életre szóló példának, mert az a szó legtágabb értelmében - s egyfajta „protestáns individualizmus” szellemében - „nevelni akart, felelősségre szoktatni, szerepet adni, öntevékenységre serkenteni”. Az iskola Peéry felfogásában a pozsonyi polgárság, polgár-lét, a polgári magatartás bölcsője is egyúttal, ahol a latin szöveget „a 17. század végén egyformán fordíthatták magyarra, németre vagy szlovákra, [s] a protestáns magyar nemesi családok sarjait, a Justhokat, Podmaniczkyeket, Jeszenákokat, Szemeréket, Pulszkyakat, Rádayakat az iskola ugyanazon szigorral nevelte, mint ama gazdag szerb és román iijakat, akik nemzeti kultúrájukat talán itt ápolták először, vagy Kollárt és Palackyt. [...] A közös hit, a közös polgári és embereszmény körül nőnek fel és különülnek itt el a kultúrák.