Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” (esszé)
„Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” Adalékok Peéry Rezső élet- és pályakezdéséhez I.* „Az ember élete regényének kompozícióját csak későn ismeri fel.” (Peéry Rezső: Saint Nazaire) Az 1956-os magyar forradalom elbukása utáni emigrálását követően, életének egyik legkiélezettebben válságos - ausztriai - időszakában, negyvennyolc évesen, Peéry Rezső, az összetorlódó gondok elől a munkába menekülve a következőképpen összegezte személyes életútja, illetve százada tapasztalatait: „Életem minden későbbi megpróbáltatása, szenvedése és megrázkódtatása ebből a három adatból következett: Pozsonyban születtem, magyarnak születtem, és olyan polgári családból születtem, mely a humanitás és szabadelvűség iránti tiszteletet természetemmé tette.” Ebből következően mindannak csírája, ami életében később e három sarokpontból levezethető, már felnőtté válása, énképe alakulása, önazonosság-tudata kifejlődése: öntudatra ébredése és írói indulása, pályakezdése korai szakaszában is föllelhető. Vagyis, ha az író életének serdülőkori és posztserdülőkori mozzanatairól, traumáiról és elhatározásairól beszélünk, az élete és életműve későbbi alakulását eldöntő, személyes eredetű törvényszerűségeket is némiképpen más megvilágításban láthatjuk, mint ahogy azokat eddig láthattuk. 1. Pozsonyban születtem Peéry Rezső publicisztikai írásaiból, emlékező esszéiből egy végérvényesen elveszett világ, egy visszahozhatatlanul eltűnt város rekonstruálható a maga tárgyi valóságában, egészen a finom részletekig. Egy személyre szabott, különbejáratú mítosz részévé válik Peérynél a két világháború közti Pozsony, akárcsak Márainál 'Kassa, Krúdynál a Felvidék, s annyi más miliő, Faulknernél az amerikai Dél, s hosz- szan sorolhatnánk a legnagyobb magyar és világirodalmi példákat, ha az ember valami általi megérintettségének érzékeltetéséhez keresek fogódzókat. Már tizennyolc éves kori, egészen a legutóbbi évekig ismeretlen, kéziratos naplójában csodálattal említi Proust írói módszerét, aki „kilencven oldalt ír az emlékezésnek és a képzettársításnak [kiemelés tőlem T. L.] bonyolult és szövevényes folyamatáról, Tóth László
