Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (7) (Krúdy Gyula, tanulmány)
Grendel Lajos Az Asszonyságok díja (1919), bár a Napraforgónál mélyebbre pillant az emberi lélek sötét kútjába, s a perverzitásnak, a gonoszságnak, az elesettségnek és a nemi nyomornak olyan bugyraiba merészkedik, ahová előtte még egyetlen magyar író sem, végső soron optimistább végkicsengésű mű. Mert bár Natália, a regény kiszolgáltatottságában is tiszta szereplője belehal törvénytelen leánygyermekének megszületésébe, Czifra János temetésrendező, a regény főhőse, adoptálja az árva gyermeket. A regény Czifra János katartikus éjszakai bolyongásának állomásait kíséri végig a Józsefváros hírhedt helyein, elsősorban Jella asszony bordélyházában. Czifra János nappal köztiszteletben álló, erkölcsös polgár, éjszaka azonban képzeletben elköveti mindazokat a perverzitásokat, amelyek másokat a bordélyházak környékére csábítanak. Egy este ezzel a rejtett énjével, az Alommal találkozik az utcán, s az Álom kalauzolja végig a temetésrendezőt dantei útján, s csak azután távozik mellőle, hogy Czifra magához veszi az újszülött s elárvult gyermeket. E két terjedelmesebb regény mellett Krúdy műveinek ebbe a vonulatába sorolnám a talán legszebb kisregényét, az Őszi versenyeket (1922) és a befejezetlenül maradt, de művészileg legmerészebb regénykísérletét, melynek a Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban (1921) címet adta. Mind a két mű Bécsben jelent meg, arról is tanúságot téve, hogy a tízes évekhez képest mekkorát zuhant Krúdy írói megbecsülése Magyarországon. A kisregény hőse Ben, az elcsapott, hajléktalan zsoké, aki öngyilkosságra készül, de egy ismeretlen asszony elcsábítja, megvendégeli, odaadja magát neki, majd a szeretőivel kidobatja és másnap már meg sem ismeri. Az Őszi versenyek asszonya a Maszkerádi-típusba tartozna, ha el tudnánk dönteni, megtörtént-e az esemény a valóságban is, vagy csupán Ben halál előtti káprázata. Az író ugyanis mindvégig a valóság és a képzelet határán lebegteti a történetet, ügyelve arra, hogy a két lehetséges interpretációt eldöntetlenül hagyja. A Vak Bélában az álom és valóság egybemosását tekintve még tovább megy, a belső látás képzettársításait oly mértékben szabadítva föl, ahogy azt majd néhány évvel később a szürrealisták teszik. A szöveg egyetlen hatalmas látomásfolyam, amely szinte szétfeszíti a hagyományosabb epika szerkezeti gátjait. Parttalanná azonban mégsem válik. Bori Imre a mágikusnak jelenlétéről ír, „amely révén az író a világot ugyan az irreálishoz közelíti, de közben a realitásnak sikerül minden ismérvét megőriznie”.133’ A Vak Bélában Krúdy eljutott A vörös postakocsiban kidolgozott kompozíciós eljárások és stílus végső pontjáig, ahol epika és líra határai elmosódnak. Ezt a határt azonban sosem lépte át. A Vak Béla nem nyit új korszakot életművében, inkább egy termékeny és sikeres korszakot zár le. A Krúdy-effektus. A vörös postakocsival kezdődően Krúdy regényeiben a cselekmény, szereplők, regénytér és regényidő viszonyrendje jelentős mértékben átrendeződik a 19. századi (vagy nálunk a móriczi) regénymodellekhez képest. A regények struktúrája a belső látást preferáló narrációhoz igazodik. Minél nagyobb teret kap a regényben a belső nézőpont, annál többet veszít jelentőségéből a külső cselekmény. A belső, a tudat- és érzelemvilág határolta tér olvasztja magába a kül
