Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (7) (Krúdy Gyula, tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (7)

vül mellékszereplők sokasága tölt meg, feslett erkölcsű nőktől a vallásos megszállottságában az idő kerekét visszaforgatni igyekvő grófig és az anarchistából, nihilistából buddhistává vedlett, bozontos szakállú Bonifácz Béláig.

A két postakocsi-regény tehát korántsem az az andalító olvasmány, amely arról szólna, hogy a világ csak egy múló hangulat. A stílus behízelgő muzsikája, a sokat emlegetett gordonkahang mögött, a regény mélyszerkezetében, egy hirtelen termett modem nagyváros értékzavaros, züllött, törtető alakjai nyüzsögnek. Egy nagyvárosé, amely Horváth Klára számára az ígéret földjének tűnhet, de nem úgy a vékonypénzű, kiábrándult, kissé enervált, ám a valóságos állapotokat mégis tisztábban látó Rezeda Kázmémak. A második postakocsi-regény társadalomkritikája még ennél is nyilvánvalóbb. Ha Horváth Klára még nem teljesen elveszett némber, ugyanez Krónprinc Irmáról már nem mondható el, s a titokzatos Alvinczi az elsőben még lehet ideál, a második azonban egyértelművé teszi alakjának anakronisztikusságát.

A démoni Krúdy. Kibédi Varga Áron a Szerkezet és jelentés Krúdy regényeiben c. tanulmányában felállította a Krúdy-hősök tipológiáját, öt, a jelentősebb Krúdy-művekben visszatérő karaktert különböztetve meg. Az elsőbe a Rezeda Káz- mér, Szindbád, Pálfí Pál-féle szemlélődő, passzív férfiakat osztva be, a másodikba egy ritkább típust, kik szemlélődök ugyan, de bölcsebbek és kiegyensúlyozottabbak az előbbieknél, a harmadikba a szeszélyes, nyugtalan, perverzitásokra is hajlamos úrinőket, a negyedikbe ezek ellentétét: a vidéki vagy vidékre vágyó vallásos-misztikus tisztákat, az ötödikbe pedig a segítőkész mellékszereplőket, a bölcs, de nem éppen makulátlan erkölcsű hölgyeket és művelt vénkisasszonyokat. Ezeknek a különféle karaktereknek a kölcsönviszonyát elemezve állapítja meg az erotika és a halál közötti szoros összefüggést. (Tegyem hozzá, miként számos Léda-versében Ady is). Konklúziója pedig így szól: „Krúdy műveiben a freudi halálmítosz keveredik egy másik, nem a modem emberből, hanem a természetből kiinduló filozófiával, a modem »nyugati« emberismeret »keleti« bölcsességgel [...] nem reális, hanem szimbolikus világ ez, melyet filozófiai koncepció hordoz. Nem a disznópörköltek és harisnyakötők írója Krúdy, hanem egy sajátos, paradox életbölcseleté, melyet talán legtömörebben az N.N.-ben fejezett ki: »Az élet egy befejezett, kész feladat.« ”(32)

Krúdy démoni műveinek a sorát a Napraforgó (1918) nyitja, melynek a cselekménye Budapesten kezdődik ugyan, de nagyobbik része a Nyírségben bonyolódik tovább. Itt találkoznak a regény főbb szereplői, s ütközik meg a régi Magyar- ország az újjal. Krúdy a vidéki, a régi Magyarországot értékesebbnek tartja az újnál, de távolról sem idealizálja, hiszen ennek a vidéki Magyarországnak nemcsak Evelin és Álmos a lakója, hanem Pistoli is, a duhaj, iszákos, félművelt nyírségi föl- desúr, aki szerelmi párviadalában alulmarad a Pestről érkezett hideg, számító, cinikus Maszkerádi kisasszonnyal szemben. O majd méltó társát a hasonlóképpen kiégett Végsőhelyi Kálmánban találja meg. A velük szemben ellenpontot képező Evelin - Álmos duó jövője pedig nyitva marad, hiszen ezen az új Magyarországon igazi happy endnek csekély a valószínűsége.