Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - Bodnár Éva: Csilla és Péter története (elbeszélés)
Bodnár Éva a parkolóból a kórház bejáratához ért, csurom vizes lett, de nem törődött vele. Futva érte el a liftajtót, hogy még idejében beszállhasson. A szűk helyiségben rossz volt a levegő, s ő a sarokba húzódva próbálta meg egy kicsit összeszedni magát. A negyedik emeletre érve kiszált a liftből, majd balra fordult a szűk folyosó felé, amikor az ügyeletes nővér hangja megállította.- Kérem, uram, most nem mehet be! - mondta, és bocsánatkérően nézett a férfira.- Valami baj van? - kérdezte ő, de a nő bátorítóan rámosolygott. - Csak rutin- ellenőrzés. Az édesanyjának éjszaka felszökött a láza, de ez előfordul ilyen esetekben. - Udvariasan belekarolt a férfiba és az előcsarnok felé vezette. - Fia lenne szíves itt várakozni addig - és a kényelmes bőrfotelekre mutatott. Péter megadóan bólintott és belépett a helyiségbe. A váróterem teljesen üres volt, kivéve azt a három embert, akik az egyik sarokba húzódva néma csendben üldögéltek. Mélységes fájdalom ült az arcukon. - Péter akarata ellenére is megbámulta őket. Az ötvenes éveiben járó őszülő férfi arcán meg-megrándult egy izom. Jobb karjával törékeny fiatal nőt vont magához, aki hálásan simult a férfi vigasztaló karjainak ölelésébe. Péter nem látta tisztán a nő arcát, valahogy mégis érezte, hogy az az arc gyönyörű. A nő a fejét lehajtva csöndesen sírdogált, kezét ölébe ejtve parányi fehér zsebkendőt szorongatott. A tőle kissé távolabb ülő férfi arcát kezébe temetve várt, majd időnként felállt és néhány ideges lépés után újra visszaült a helyére. Valami szörnyűség történhetett - villant át Péter agyán, és őszinte együttérzés ébredt a szívében ezek iránt az emberek iránt. A várakozás percei egyre hosszabbra nyúltak, és Péter tekintete önkéntelenül is mindig visszatévedt a három emberre. Megpróbálta kitalálni, kik lehetnek, ezzel is elterelve saját kusza gondolatait. Leginkább a fiatal nő izgatta. Karcsú testének minden mozdulata, az egész tartása mérhetetlen fájdalomról árulkodott. Péter tudta, hogy nem lenne szabad így megbámulnia, hogy tolakodó magatartása sértő lehet, mégsem tudta róla levenni a szemét. És ekkor a nő felemelte a fejét és egyenesen Péter szemébe nézett. A férfi szívverése kihagyott egy pillanatra. Soha életében nem látott még ilyen különleges arcot. Szinte már tökéletes volt - és ő megbabonázva nézte. Leginkább mégis a szemei ragadták meg. A sűrű szempillákkal keretezett sötét szempár, a fájdalomtól és a félelemtől megrettent szomorú tekintet, melynek mélységeiben Péter szinte elveszett. Önkéntelenül a nő felé biccentett — jelezve, hogy átérzi annak minden fájdalmát, de a nő szemében valami furcsa kifejezés jelent meg, és a férfi megrettent ettől az elutasítástól. Betolakodónak érezte magát egy olyan ember magánéletébe, akit nem is ismer, akihez semmi köze. Mérhetetlenül elszégyellte magát, hisz nem azért van itt... Hirtelen újra az anyjára kellett gondolnia. Türelmetlenség lett úrrá rajta, míg végre szólt a nővér, hogy most már bemehet hozzá. A belépő férfit már várta az orvos. Barátságosan üdvözölte, majd közölte vele, hogy bár az asszony láza már csökkenőben van, újabb aggasztó jeleket észleltek.
