Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - Bodnár Éva: Csilla és Péter története (elbeszélés)
Bodnár Éva kerítés mind-mind mesebeli díszletre emlékeztettek - ez mégis valóság volt. A Barkóczy család otthona immár évtizedek óta. A család feje ebben az évben töltötte be a negyvenedik évét. Szerette a gazdaságot, amelyet apja halála után egyedül irányított, évekkel ezelőtt mégis teljesen más elképzelései voltak további életéről. Másodéves joghallgató volt, amikor apja hirtelen halála egy csapásra megváltoztatta az életét. Tanulmányait megszakította és húszéves fejjel átvette örökségét: a farm irányítását. Édesanyja teljesen beleroppant a veszteségbe, s nemhogy segítette volna fiát a rázúduló feladatok ellátásában, depressziós magányába zárkózva még nagyobb terhet tett annak a vállára. Péter lelkesen vetette magát a munkába. Az addig szerényen jövedelmező vállalkozást mindenképp meg akarta védeni az összeomlástól. Tudta, hogy óriási kockázatot vállal, mégis hiteleket vett fel a birtokra, s az addig kizárólag mezőgazdasági jellegű tennelést sertésállománnyal egészítette ki. A gyümölcs és a burgonya nem volt biztos bevételi forrás, de a sertéstenyésztés jó üzletnek bizonyult. A fiatalember alig öt év alatt kifizette a kölcsönöket, és nevet is szerzett magának a tennelők körében. Sajnos nem sok ideje maradt anyja lelki gondjaival foglalkozni, s csak későn döbbent rá, hogy elkésett. Egy szeptemberi délutánon Péter éppen az istállóban tartózkodott, amikor lélekszakadva rontott rá a házvezetőnő, mert anyját a padlón fekve, görcsökben találta. Péter a hírtől letaglózva állt egy néma pillanatig. Úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj.- Péter, kérem... - hallotta a házvezetőnő sürgető hangját. Erőt vett hát magán és futott, ahogy a lába bírta. A házhoz érve kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy rohant az asszony szobája felé. Az ajtóhoz érve szörnyű kép fogadta: anyja a padlón feküdt halottsápadtan. Szeme üres tekintettel meredt a semmibe, légzése akadozott - inkább hörgéshez hasonlított, miközben a végtagjai idétlenül vonaglottak. Péter hátán végigfutott a hideg a látványtól. Egyszerre tört rá a félelem és a bűntudat, miközben anyja mellé térdelt a padlóra, és lágyan beszélni kezdett hozzá.- Itt vagyok, anya. Én vagyok az, Péter. Az orvos azonnal itt lesz, nyugodj meg, kérlek. Az asszony keze után nyúlt, két tenyerébe fogta - úgy érezte, mintha egy halott kezét érintette volna. Érzékelte a szabálytalan pulzust, és egyszeriben nagyon gyámoltalannak érezte magát. A sírás fojtogatta a torkát, amikor letörölte anyja hideg verítékben úszó homlokát. Aztán hangokat hallott a bejárati ajtó felől - remélte, hogy az orvos érkezett meg. Bizakodva nézett újra az asszony arcába, akinek ekkor már csúnya hab jött a száján, majd öklöndözni, végül hányni kezdett. Péter érezte, hogy őt is a rosszullét környékezi, de ekkor megérkezett az orvos és kitessékelte őt a szobából. Kezébe temetett arccal ült a tornác lépcsőjén, mialatt sírva fohászkodott, hogy az ég ezúttal legyen irgalmas hozzá. Tudta, hogy az apja rajongásig szerette a feleségét, s amikor meghalt, Péter azzal, hogy átvette apja helyét a gazdaság irányításában,
