Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - TALLÓZÓ - Borbély Szilárd: A megkísérlés kísérlete
TALLÓZÓ sonlóan a Bornemisza Péter-féle ördögi kísértetek hétköznapi megkísérléseihez. A lázadó emberiség, a teremtés aktusában részt kérő, felstilizált romantikus idol helyett itt egy késő középkori ördög- és kísértés-felfogás ölt modem jelmezt. Rudolf császár prágai udvara egy újfajta érzékenység készülődésének a helye volt Európában, amely alternatív kereszténység- és kultúrafelfogásával egy új Európa felé tekintett. Ez a Prága Tőzsér Árpád könyvében színtelen, középkorias alakot kap. Molnár Albert távol van a hatalomtól; a kisemberek szorongó világába csöppen itt, ahol a gyanú, a félelem, a fenyegetettség, a kiszolgáltatottság veszi körül. A humanista hagyomány birtoklása, a szavak világában szerzett biztonság elégtelennek látszik a kísértésekkel való szembeszállásra. És mintha a szavak volnának a kísértés és a gonoszság hordozói. Ilyen értelemben a szótárkészítő maga is már a kísértő helyzetében van; de aztán a személytelen hatalom felé terelődik a figyelem. A távoli, meg nem jelenő Rudolf és más ismeretlen emberek felé, akik döntenek a kiszolgáltatott emberek sorsáról. Ilyenként jelenik meg a centrum és a periféria, a- hol a periféria démonizálódik, mint azt a Bocskai-felkelésre történő utalások sejtetik. Európa épp katasztrófa előtt, a harmincéves háború küszöbén áll; a humanista eszmény leáldozóban, a kereszténység irracionális erővé vált; a modemitás Ru- dolf-udvarában felemás módon körvonalazódó eszménye személyes játszmáknak van kiszolgáltatva. A reformált hitü Molnár bécsi egyetemi kinevezést nyerhet, ha katolizál. Döntést várnak tőle: „Az ember akkor a legszabadabb, / mikor választhat, te most szabad vagy.” (22. o.) Molnár Albert „lelke” különböző erők megütközésének válik célpontjává. De világa kisszerű, és a szótáríró maga is a nyelv foglya. A megkísértés és a szabadság is a nyelv csábítása által történik; a bűnös és gyarló nyelv ennek eszköze. Ugyanis a Faustus Prágában legfontosabb tétje a nyelvhasználat, a nyelvi formák használatának áthallásos játéka. A régi nyelv modern ironikus újraírása Tőzsér Árpád munkája legjobb helyein megjelenik. Vannak a szövegnek erre vonatkozó erős utalásai. Molnár Albert szótáríró, latin-magyar szótára a magyar nyelv bekapcsolását szolgálja a humanitás nyelvébe. Altdorf és Prága felől nézve egy barbár, lázongó, műveltség nélküli vidék nyelvét veti alá a latinnak. Molnár humanista, tekintélyes tudós, de szótára kettős értelemet hordoz. A nyelvre kiélezett és az írói vállalkozásban is a nyelvi archaizálásra, egy jelentéses stílusvilág megidé- zésre nagy gondot fektető vállalkozásban a nyelv központba kerülése természetes is. Molnár Albert rendszert, grammatikát, retorikát önt egy olyan nyelvbe, amely szótártalanul létezett. A császári kegy, a kitüntetés nem véletlen. A magyar nyelv megkísértőjeként is lehet látni Molnárt. Tőzsér Árpád szövegének hangsúlyos jelei egyrészt Molnár Albert korának nyelvét idézik meg. A színpadi szöveg szakaszolására szolgáló műszavak latin változatának alkalmazása (Actus, Scena, Interludium) a XVII. századra utal, mint a történet idejére. Ugyanakkor a beszélők nyelve, verselése, a blank vers, a beszélői szólamok retorizáltsága, a legjellegzetesebb figurák és alakzatok, amelyeket használnak a beszélők, azok mégis inkább
