Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - TALLÓZÓ - Borbély Szilárd: A megkísérlés kísérlete
TALLÓZÓ egy elhallgatott forrást idéznek meg: Az ember tragédiája nyelvét. Vagyis egy százötven évvel későbbi nyelvet és problémavilágot. A Faust-monda kapcsán felmerülő megkísértés metafizikai esemény. A kereszténységet kulturálisan mélyen átjáró kísértés eleve metafizikai síkon játszódik le: az örök lélek a tét, amely Isten fennhatósága alá tartozik. A Kísértő efölött nyer hatalmat. De ez a hatalom nem mindenható és nem is független a szabadság mozzanatától: hiszen jogi külsőségek közepette megy végbe, szabadon vállalt feltételek mellett a vérrel - mint a test jelével - szignált okirat hitelesíti a kölcsönösség és önkéntesség mozzanatait. Madách műve a Faust-mondát egy korabeli, modern és innovatív műfaji kód próbakövére vetve értelmezte át a kereszténység nagy paradigmaváltása jegyében; vagyis körülbelül akkor, amikor a keresztény Európa már a periférián is elvesztette addigi kulturális és civilizációszervező erejét. Tőzsér Árpád művében kevésbé látszik a nagyon terhelt, jelentéses Faust-mítosszal való számvetés poétikai és metafizikai tétje. A megkísértés maga a katolizálás lehetőségének felvetését követően Molnár Alberten kitörő epileptikus rohamban átélt álomvízióba mint betétjátékba (Interludium) ágyazva kap szerepet. Az erősen a goethei Faustra emlékeztető szereplő szexet, pénzt és tudást akar. De kiderül, szex helyett szerelemre vágyik; a pénz és a tudás pedig valamilyen furcsa, a látszatok logikája szerint cserbenhagyja. A példázat által az álmodó Molnárnak felmutatott tanulság nélkülözi a racionalizálható mozzanatokat. Az ébredése után sem segítik Molnárt a szabadság gyakorlásában, vagyis a szükségszerűség felismerésében; ahogy egy nagy kísértő tanította alig másfél évszázaddal később. Ha a szöveg színi utasításait vesszük szemügyre, akkor a hatvanas évek magyar színházának rejtjeles, példázatokban, parabolákban, önmagukon az erkölcsi megfontolások felé túlmutató világa idéződik fel. Az aprólékos leírás, a díszletelemekről, a kellékekről, a színészi gesztusokról való gondoskodás jelei a feltűnőek. Különös feszültség figyelhető meg a nyelvhasználat és a történet ideje, illetve az elbeszélt történet példázatosságának összefüggései vonatkozásában. A verses dráma, a drámai költemény felől nyílnak utak a Faustus Prágában című munkához is. A nyelvi anakronizmus és a posztmodern irónia találkozása kiejti a megkísértés metafizikai tétjét, a lelket, amely nemcsak szabad, de az isteni rész. Talán. (Elet és Irodalom 2006, 9. szám.)
