Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Markó Emil versei (Memento, Búcsú, Szélfútta hó..., Mintha nem történt volna semmi...)
Markó Emil versei Memento Tépkedjük lelkünk ragacsát, átkozzuk a régiből itt maradt összevisszaságot, sürü ködben ott kering sok emlék, csillagaink fényútján lassan kúszik a semmi, léptünk a tétovaság árnya alatt mintha szél sodorná titkok útjain a porladozó csontok emlékét. BÚCSÚ Majd álmaidban meg-meglátogatlak, mint messzi vendég, akit senki se várt. Ne hadd, hogy kint az úton ácsorogjak - az ajtót be ne zárd! Belépek hozzád, csöndesen letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át. És mikor édes arcoddal beteltem, megcsókollak és úgy megyek tovább. Szélfútta hó... Bronznő a rendezetlen téren, szélfútta hó a köldökében. Alkoholisták, mint hamis borhoz, ragaszkodnak a havas szoborhoz: nőhöz, anyához, édes hazához toprongyból s lángból mint cicomához, mint fejlövéses tudata vérzik, esetükben is a szobrot becézik, de az csak áll az időben tétlen, szélfútta hó a köldökében.
