Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Aich Péter: Jancsi, Juliska, a farkas és a többiek (elbeszélés)
Jancsi, Juliska, a farkas és a többiek órák hosszat, míg fölengedett a görcsbe rándult fájdalom és keservesen sírva fakadt, zokogott, majd kirázta lelkét, ha ugyan volt még, elment az Jancsival, vagyis inkább a szerelemmel, vízbe pottyant, megették a krokodilusok, nincs, fuldokolt, hörgése ár- kon-bokron túlra hallatszott, erre lett figyelmes az erdész bácsi, aki éppen a közelben járt, megszokott körútját végezte, nem látta ugyan Juliskát, de az elcsukló hangot követve a partra ért, ahol Juliska még mindig egy helyben ülve gyászolt, mintha köny- nyeivel akarná az elfonnyadt rózsát föléleszteni, s nem vette tudomásul a lepkék szeszélyes röptét a viharban, ugyan miért vagy olyan szomorú, az erdész bácsi részvéttel hajolt föléje, igen megsajnálta Juliskát, aki, miután végül erőt vett magán, akadozva és könnyekkel küzdve elmondta, miféle csalódás érte, az erdész bácsi eleinte csak hümmögött, de végül szörnyen begerjedt, nahát, ez azért túlzás, hogy úgy mondjam, Farkas urat nemigen vette figyelembe, csak legyintett rá, mint akit jól ismer, na de Jancsi, ilyet nem tehet rendes ember egy ilyen helyes kislánnyal, az a ronda fráter, ezt nem gondoltam volna róla, nahát, tényleg alapos túlzás, nem ilyennek ismertem Jancsit, vélekedett, igaz, tett néhányszor rossz fát a tűzre, de az mégis más volt, megállj, adok én neked, mondta indulatosan, Jancsi fiatalkori bűnei is súlyosabbak lettek hirtelen, adok én neked, csirkefogó, megállj, s elindult, fölkereste Jancsit, és alaposan elagyabugyálta, majd megrepedt a vadászpuska tusa, adok én neked, akasztófára való pernahajder, kiabált, mert így igazságos, a rossznak a mese végén méltó büntetés jár. ELSŐ KITÉRŐ Egy kívülálló megfigyelő számára ez ugyan nem volt föltétlenül egyértelmű, de Juliska kétségtelenül szerelmes volt, előbb-utóbb mindenkivel megtörténhet ilyen, bár ha szerelmes az ember, találékony is, többnyire legalább, viszont Juliskáról ez nem volt elmondható igazán, hiszen nem talált ki semmi eredeti megoldást, nem húzta csőbe Farkas hajóskapitányt, meg sem próbálta, számára az volt és az is maradt az egyetlen lehetőség, amit Farkas úr ajánlott, s azt — nyilvánvaló tapasztalatlansága következtében - készpénznek vette, vagyis mi tagadás, megvásárolta magának az átkelést a folyón, olyan alapon, hogy ha nagyon akarok valamit, megveszem, az árától függetlenül, ekkor nem az ár a fontos, hanem az áru, s Juliska látni akarta Jancsit, találkozni kívánt vele, olyan szép fiú, rokonszenves, a krokodilusok fölött mosolyog rám, az esthajnalcsillag ragyog a szemében, a vizek fölött tündöklik, vágy lobbant benne, ellenállhatatlan erő vonzotta, lelkem máris az övé, ábrándozott, csak a testem, jaj, majd, később, talán, igen, a testem addig másutt lesz, nem a lelkemet kívánják, nem is adhatnám, az Jancsié, mit tehetek árva szerelmemmel, gonosz a világ, hova mehetnék, krokodilusok leselkednek rám, mögöttem a rengetegben vadak várnak, jajszavamat elnyeli a kiszolgáltatottság, nem akad rá válasz, eltapossák a virágokat, amelyekből koszorút fonhatnék, a tövis, amely belém hatol és megsebez, rózsán is növekszik, ölemben a könnyek álmokat szőnek, összefonódnak vágyaimmal s megtévesztenek, testem áldozata nélkül meddő marad a lélek ölelése.
