Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Aich Péter: Jancsi, Juliska, a farkas és a többiek (elbeszélés)
Jancsi, Juliska, a farkas és a többiek volt, csupán hajóval lehetett átkelni a másik partra, abból viszont csak egy volt, az is a Farkas úré, akinek ez volt a megélhetése, embereket és árút szállított a folyón, bár azért nem túl sokat keresett vele, monopol helyzetével visszaélve ugyanis kissé eltúlozta az árakat, amit az üzletemberek fejcsóválva és rosszallóan megfizettek ugyan, ám Juliska nem volt abban a helyzetben, hogy csak úgy oda-vissza haj ókázzon, a kockázatot is figyelembe véve, hiszen nem tudhatta, miféleképpen viszonyulna hozzá Jancsi a folyó jobb partján, egészen más csak úgy nézelődni, szemezni, és megint más beszélgetni, végül mit mondana, ugye, Juliska nem volt túlzottan bőbeszédű, pedig sejthette volna, ha ugyan kissé tapasztaltabb lett volna, hogy nem ezen múlik a dolog, persze más lenne a helyzet, ha biztos a dolgában, vagy ha sikerül átcsalogatni a fiút, Jancsi lett számára az elérhetetlen, álomba burkolt gyümölcs, ne is tagadjuk, ennélfogva egyre vonzóbb lett, de ez eléggé bizonytalan érzésként jelentkezett eleinte, Juliska azt sem tudhatta, hogy Jancsi szintén fontolóra vette már a drága hajóskapitány szolgálatainak igénybevételét, miközben szintén sűrű álmodozásba mélyedt a bájos Juliskáról, a nyilván vele összefüggő csiklandós bizsergésről, s mindarról, ami ehhez tartozik, végül azonban Juliska volt az, aki megelégelte a dolgot, akár úgy is mondhatnánk, hogy elvesztette a fejét, ami egy lány esetében, akiben alig, jobban mondva egyáltalán nem tudatosított szerelem ébredezik, ez nem meglepő, mert őt is ez a furcsa, ismeretlen bizsergés késztette, maga sem tudta, mire, végül úgy döntött, megkérdezi Farkas hajóskapitányt, hátha megegyezik vele, netán megesik a szíve rajta, hiszen tudja a hajóskapitány, Juliska anyagi helyzete nem éppen irigylésre méltó, szóval egy szép napon Juliska elment Farkas hajóskapitányhoz, aki értett a szóból, jól van, mondta szélesen vigyorogva, átviszlek, ha egy éjszakát velem töltesz, szép leány, mire Juliskának a torkába ugrott még a köldöke is, szólni nem bírt, nem hitt a fülének, de még a szemének sem, káprázott ugyanis, azt hitte legalább, mivel úgy tűnt, Farkas hajóskapitány nemcsak mosolyog, hanem a nyála is elered, gondolta, meg kéne csípjem magamat, hogy fölébredjek, de a keze megbénult, ki tudja, meddig állt úgy, utólag az volt a benyomása, órákig tartott, míg eloldalgott, mintha ott sem lett volna, ez azért mégis túlzás, eszmélt végül, magán kívül volt, hogy mondhatta ezt Farkas úr, s közben már abban sem volt biztos, valóban ezt mondta-e Farkas hajós- kapitány, na de ilyet, úristen, gyalázat, förtelem, ilyen természetesen szóba sem jöhet, álmaiban viszont fölértékelődött Jancsi, ő lett a hős királyfi, aki majd karjaiba veszi Csipkerózsikát, úgy vélte, minden kincsét neki kell tartogatnia, arról ábrándozott, hogy majd vele, ha ugyan, ha majd ő is, miként ő maga, mert saját érzelmeiben ezek után nem kételkedett, másképp nem is lehetne ezt értelmezni, bár azt sem bánta volna nemes odaadásában, ha Jancsi éppenséggel nem annyira mint ő maga, végül a szerelmeskedés a szerelemből származik, ragályos és gerjed, és hát idővel, ugye, ó, milyen szép lesz, gyönyörűséges, mert ő szerelmes, ez most kétségtelen lett számára, Farkas hajóskapitány azonban vállat vont, neki nem Juliska a leányálma, de üzlet az üzlet, nem ronthatja el a boltot, szegény Juliska ellenben teljesen kétségbe esett, nem tudta, mitévő legyen, mivelhogy vágyai ezek után, vagy épp emiatt egyre erőteljesebbek lettek, s Jancsi a túlparton mind vonzóbb fényben tűnt föl, Juliskát ez rendkívül
