Irodalmi Szemle, 2006

2006/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (6) (Móricz Zsigmond, tanulmány)

Grendel Lajos teszik egészen tönkre, arra magyarázatul egyvalami szolgálhat csupán, mégpedig ele­mentáris írói tehetsége, amely nemcsak a drámai konfliktusok ábrázolásának intenzi­tásában kulminál, hanem áthatja prózája kevésbé fontosnak tűnő epizódjait és a mel­lékszereplők plasztikus megjelenítését is, különösképp párbeszédes jeleneteiben. Fér­fi és nő drámájáról nála mélyebben és meztelenebből magyar író korábban még nem szólt. Legjobb regényeinek izzását éppen az adja, hogy nem áll meg a társadalmi fe­szültségek ábrázolásánál, hanem ezt a feszültséget átviszi hősei intim világába is. Férfi és nő viszonya sok művében élethalálharc, egymáshoz nem illő, de az élettől egymás mellé sodort, egymásnak sem alkatilag, sem gondolkodásban, sem tempera­mentumban meg nem felelő személyiségek feloldhatatlan konfliktusa. Ezzel teszi müveit alkalmassá arra, hogy azok aránylag rövid terjedelmük ellenére is a totális áb­rázolás érzetét keltsék az olvasóban. Parasztromantika, parasztrealizmus. Valami makacs babona folytán Móric- zot ma is sokan parasztírónak tartják, holott legalább annyira volt az úri középosztály, a kisvárosi intelligencia és a dzsentri írója is. Sőt, ez utóbbi társadalmi környezetben játszódó regényei művészileg kiegyensúlyozottabbak és nem modorosak, ami a pa­raszti témájú regényeiről már kevesebbszer mondható el. Mégis, minden fogyatékos­ságuk ellenére, az elementáris erejű, nagy szenvedélyeket megmozgató Móriczcal az ún. parasztregényekben találkozhat az olvasó. Sokszor támad a Móricz-olvasóban az az érzés, mintha kétféle Móricz Zsigmond lenne: a Sárarany, az Égi madár, a Szegény emberek, a Betyár írója az egyik, Az isten háta mögött, a Kivilágos kivirradtig, a Ro­konok, a Barbárok írója a másik. A parasztregények sorát a botrányokat kavaró Sárarany (1911) nyitja, ez a ki­egyensúlyozatlan, modoros, naturalizmusba fulladó mű, amelynek lapjairól mégis á- rad valami nagyszerű zabolátlanság, rokonszenves hetykeség és kendőzetlen emberi egyenesség. Leginkább erre a regényére nézve érvényesek Vargha Kálmán szavai: „naturalista mezbe öltözött Jókai-örökség.”<21) A Sárarany messze nem az író legjobb műve, de kiforratlansága ellenére sem jelentéktelen, mégha az idő múlásával szöve­ge egyre jobban kezd hasonlítani Karinthy Frigyes róla írt paródiájához. A Móricz- művek összes erénye és fogyatékossága megtalálható benne, szinte enciklopédikus bőségben. A fékezhetetlen temperamentumú, női szíveken, de még inkább testeken átgázoló, nagy indulatú, de egyben nagy tehetségű parasztembert, Túri Danit Móricz legalább annyi romantikus vonással ruházza fel, amennyi realistával. Túri Dani any- nyiféle ellentmondásos tulajdonságból van összerakva, hogy alakja már-már hitelte­lennek tűnik. Ugyancsak ez a mesterkélt, túlfűtött parasztromantika okozza, hogy a pontosan, tárgyilagosan kidolgozott jelenetek közé vaskos naturalizmus és ponyvaízű epizódok keverednek. Az író stílusának vad expresszionizmusa (mellyel mintegy Szabó Dezső prózáját előlegezi meg) sem válik a regény javára. Mégis, a társadalom- és kömyezetrajz, ahogy a mellékszereplők is, realista rajzolatúak, s a leendő nagy írót sejtetik. Más okokból problémás mű A fáklya (1917). A Sárarannyal ellentétben, ebben a regényben nincs nyoma parasztromantikának, sem a parasztság iránt táplált illúzi­

Next

/
Thumbnails
Contents