Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Cs. Nagy Ibolya: A katár madár üzenete (esszé)
A katár madár üzenete Az albigenseknek nem voltak papjaik. Nem volt hivatásos, egyházi közvetítő az ember és az istene között. Nem ismeretlen hitállapot ez: a magyar népi vallásosság jellegadó vonásaként az ember maga beszél az Istennel, s esetenként maga intézi el vele pörös ügyeit. Számos népi vallásos énekben még a penitenciát is maga szabja ki magára a vétkes (Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék... című gyűjteménye telve van ilyen énekekkel). Nyirő havasi parasztjai, pásztorai azzal bőszítették az egyházat, hogy sajátosabb, szorosabb, közvetlenebb lelki viszonyt építettek ki Isten s maguk között, olyant, amelyben nem volt feltétlenül szükség a papi tolmácsolásra; mint a- hogy Szent Johanna sem a papok közvetítő erejére támaszkodott az Istennel folytatott beszélgetéseiben: de ezzel vége is a hasonlóságnak. A katárok két istent hittek. Azaz, írja Illyés, a Jó Istennel szemben ott volt a Rossz Istene is, vele csaknem, de mégsem egyenlő hatalommal, s akit végül mindig megtérít és üdvözít a Jó. ,^4 vonal logikusan egyenes. Nincs eredendő bűn. Nincs tehát ősi bűnhődni való. Nincs büntetés. Csak mi magunk tudjuk igazán büntetni magunkat... Ha pedig mi büntetjük magunkat, akkor persze pokol sincs. A pokol itt van ezen a Sátán teremtette földön: bennünk. Kijutni belőle minél hamarabb: ez az ember ügyeA tiszták nem az égben, hanem a földön keresték ezt az utat. Az albigensek, katárok, bogumilok, tiszták hitvallásának máig tartó értelmezési káoszában ez az illyési magyarázat. Nem egyháztörténeti, nem teológiai, számára az albigensek sorsa nem hittételeiben, hanem magatartásmintájában érdekes. Drámájában komoly lélektani s történelmi talpazatra helyezve Illyés újra életre keltette egy kipusztult népcsoport irodalmi emlékét. Az író belebetegedett a heggyel, a várral való magányos találkozásba, a lélek megrendültsége szabályos fizikai, ideglázas tüneteket gerjesztett. Mire levánszorgott odafentről, már rázta a hideg, s aznap éjjel a lázmérő skálájának legszéléig, negyvenkét fok fölé szaladt a higanyszál. Az orvos nem tudta mire vélni a dolgot, Illyés értette, de önironikusan inkább, mintsem hogy érzelmeit közprédára tegye, úgy vélte: „a középkorban erre mondhatták, hogy az emberfiát megostromolja — átmenetileg még meg is szállj a - a Rossz.". Reggelre meggyógyult, s déltájt, hóna alatt a frissen vásárolt dél-franciaországi parasztlábbelivel, a kenderzsineg talpú, vászontejű papuccsal már Bergeracban ebédelt jóízűen. A vár alatti falucska ajándékboltjában apró, agyagra égetett kék madarat vettünk. Úgy találták a régészek, hogy madár alakú ablakokból nézték a várbeliek a lábuk előtti mélységet, az alanti világot. Véletlen-e vagy valami síron - máglyán - túli üzenet, hogy ez a vidék, a Pireneusoké, a dél-franciaországi területek, idézzük ismét az írót, „századokon át mind a mai napig az ellenzékiség területe maradt... éspedig folyton az előretörő, a haladó népmozgalmaké. A protestantizmus mintha csak parazsat lobbantott volna újra tűzze”. A hugenották, a francia protestánsok hazája lett ez az országrész. A katár madár nemcsak egy eltűnt népről, a megégetett hitvallókról, a kiirtott eszméről, hanem erről: az el nem pusztítható szabadságigényről, a máig eleven protestáló készségről, valamiféle közösségi akaratként hagyományozó- dó, földi, rendrakó igyekezetről is mesél.
