Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Cs. Nagy Ibolya: A katár madár üzenete (esszé)
Cs. Nagy Ibolya A katár madár üzenete Olyan volt a vár, úgy ült a tűhegyes csúcson, mintha odafentről pottyantotta volna le a katárok valamelyik istene. Az a hely, az a hegy, a kis vendéglőben ropogtatott francia almatorta: ha fölvillan az emlék, jön vele Montségur is. Vagy gondoljunk inkább a vár alji mezőre? Az is legalább ezerméternyire a tengerszinttől, maga is a hegy része, rétté szélesedő fennsíkja, utolsó pihenő a kétszáz méteres, szürke kőszikla alatt, ahol hét évszázada, 1244 márciusában, közel egyévi ostrom után a megadás, vagyis a hit megtagadása helyett - az életüket jelentette volna pedig - kétszáznál több albigens, katár, vagy mondjuk Illyés Gyula szavával: tiszta vállalta a máglyahalált. Egyedül arról a mezőről indulva lehet megmászni a Pireneusok e furcsa, vad várromját. Az a Nap, az az ösvény, a ránk hajló kőfalak, alattunk a magunk alá gyűrt, irdatlan hegy, s odalent, a huszadik század profán gesztusaként, a hajdani máglyák helyére betonozott, tenyérnyire zsugorodott parkoló: a történelem sóhajokkal, szuszogással, nyögéssel, verejtékkel kiharcolt élménye. Vagy a képi, a látványként előbújó helyett idézzük föl inkább az irodalmit, a könyvélményt, hívja elő az a pireneusi erdőrengetegből égre szúró, opálos kőromot? Gondoljunk előbb Illyés Gyula Tiszták című drámájára, amelyben az író — anélkül, hogy a helyszínt, a valóságosat akkor látta volna - megörökítette a dél-franciaországi katárok, a XIII. századi Európa „legtündöklőbb, legmesszebbre fénylő civilizációjának” a pusztulását? Végül is ez hozott ide bennünket: a dráma. S persze az úti esszé, Az albigen- sek földjén, amely nem csupán kultúrtörténeti remeklés, de hiteles alkotáslélektani vallomás is a mű tárgyához fűződő írói viszonyról, a drámatörténet tényleges helyszínével való utólagos találkozás „ideglázas” megrendültségéről. Illyés az akkori katolicizmussal szembenálló, istenhitében, istenképében, az isteni és emberi jóról és rosszról vallott eszméiben eretneknek minősített, pedig keresztény népcsoport inkvi- zíciós, keresztes hadjárattal való kipusztításának történetét írta meg. A hitért vállalt halált; az eltűnt, mert eltüntetett vallás s a vele eltűnt, eltüntetett nép végnapjait fogalmazta drámává. Az európai történelem első genocídiumának is nevezik az albigens keresztények ellen indított keresztesháborút: a négy évtizednyi pusztítás közel egymillió áldozatával. Bűnük lényege eredendően a középkori katolicizmussal szembeni kritikus magatartásuk. Megítélése ma sem egyértelmű: a Krisztus utáni hanna- dik századból, Perzsiából dél-franciaországig „villámlott” tanok hatalmas kerülőkkel,
