Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Fried István: Egy nap Márairól (előadás)
Fried István szakot követő emberi periódust jellemzi: „Az ember önmaga akaratából lesz a jövőben sertés vagy marad kétlábú lény... a mértékben, ahogy értelme egyességet köt ösztöneivel.” A kassai polgárok utolsó felvonásának néhány mondata eképpen fogalmazódik át: „Sivár és unalmas idő következik, a Törvény ideje.” Hermész a modemitás dichotómiáinak képviselője ebben a regényben, az istenek nem fejezték be a világ teremtését, így a kereskedők, a tolvajok és az urak istenének közre kell működnie a „polgárosulás és a nemzetközi forgalom” fejlesztésében. „Ezért vigyázok az útépítésre, s általában a közlekedésre, és elhessegetem a kísérleteteket, akik aljas kijárók és politikusok alakjában settenkednek a nagy útépítési vállalkozások irodáiban.” Még egy idézet a regény Hermészétől, s ez jelzi, hogy az emigrációban átértékelődik a kereskedőpolgárság története (is), a polgárság hősiessége másutt keresendő, amennyiben még megkockáztatható a feltételezés létezéséről: „Nem kérkedek, de örömmel említem, hogy sikerült feltalálnom és az emberekkel elfogadtatnom a piaci értékmérés legfontosabb kellékeit, tehát a mérleget, a mértékeket, a hasznot és a csalást... Pontosabban (...) a haszonhoz és a csaláshoz már régebben is értettek, amikor még nem volt mérték, sem mérleg...” Nem hiszem, hogy fejtegetéseimből az a következtetés volna levonható, miszerint Márai polgárelképzelésének sorstörténete az illúziótól, a fikcionáltságtól a dezillúzióig húzódó, egyenes vonalú „fejlődés”-sel volna azonosítható. Azt szintén remélem, hogy a polgárság írójaként beskatulyázott Márairól differenciáltabb kép rajzolódott ki. Annyit azért összegzésül megkockáztatok, hogy a válságjelenségek korai konstatálását éppen az indokolta, hogy vele szemben egy eljátszott, elveszített esély ott rejlett a megvalósításra talán alkalmas alternatívák között. Ez utóbbi alternatíva sokoldalú bemutatása sem enyhített azonban azon a szorongáson, amelyet az életrend felbomlása, a karikatúrává süllyedő (utánzáson, színlelésen alapuló) magatartás eluralkodása idézett elő. A történelmi változások az illúzió ébren tartásának célszerűségét cáfolhatták, az utópia nemességét és éltethetőségét azonban nem. A XX. század méltányosabb megítélését a jóléti államok tapasztalata hívta elő, a logosz periódusának embere választási lehetőséghez jutott (gondoljunk vissza Hermész idevonatkozó megjegyzésére). Ami azonban korszakokon átível, a minőség vágya, a minőség értelme. Thomas Mann egy 1948-as előadásából emelek ki néhány mondatot, mint amely a polgárvárosok hű krónikás regényíróinak véleményét tartalmazza: „De mert kereskedő fia vagyok, alapjában véve hiszek a minőségben. Mi volt az, ami az emberi kéz oly sok alkotásának segített túlélni a korokat, ellenállást tanúsítani évszázadokkal szemben, mi vette rá az emberiséget a legvadabb napokban is, hogy megóvja őket a pusztulástól? Nos hát: a minőség.” Márai életművének időszerűségét számos tényező szavatolja, az egyikkel fejezem be. Mintha mainapság valóban polgárnak lenni, azaz a minőség mellett hitet tenni, megint hősiesség volna. (Elhangzott a Petőfi Irodalmi Múzeum Márai-megemlékezésén)
