Irodalmi Szemle, 2006

2006/4 - TANULMÁNY - Németh Zoltán: Parti Nagy Lajos drámái

Németh Zoltán

én szintek térbeli leképezése lesz az ürügye annak a nyelvi és beszédmódbeli eltolódásnak, amely a drámai monológok és dialógusok során megfigyelhető: másképpen hangzanak a fenti (a gangon, a szuperego magasságában elhangzó) párbeszédek, és másképp tört fel a beszéd a tudatalatti izzás hatására.” (Kis 1999: 87-88.) Ebből a logikából következően a szerző arra a véleményre jut, hogy a szöveg tudattalanja a pincében égő holttest, a tudat, a ráció az udvar porondja, míg a gang a Törvényé. Ennek a tetszetős olvasásnak az vethető ellen, hogy a darab ideje alatt Rigó János és Kokker képviselik a Törvényt és a hatalmat (ha csak időlegesen is) - s ők a pincéből előmászva egész idejüket az udvarban töltik (Rigó néhány percre hagyja csak el azt), a gangra nem merészkednek fel. A Mauzóleum eldönthetetlenségi játékainak éppen a játék befejezhetetlén- sége, befejezetlensége ad széttartó értelmezési lehetőségeket. Hiszen sem a lakók nem érezhetik magukat győztesnek, sem Rigóék. Ez utóbbiak megfutamodnak ugyan a darab végén, másrészt végig uralmuk alatt, bezárva tartották a lakókat. így aztán a szabadság lehetőségét a megalázottság és a gyávaság teszi lehetetlenné.

Parti Nagy drámái az identitástörés és a nyelvtörés technikáinak együttes felhasználásával jelennek meg mint értelmezésre vágyó szövegek. Metadrámák abban az értelemben, hogy ezeknek a töréseknek a konfliktusai tudósítanak egy elvesztett lehetőségről - a klasszikus személyiség, dramaturgia és konfliktushelyzetek elvesztéséről. Nem gondolom, hogy Parti Nagy darabok játékterei belül maradnak „egyfajta szociális összefüggésen” (Bónus 2002: 220—221.), inkább azt, hogy az identitások egységét átvágó nyelvek szólamai kontaminálódnak, vágják fel az identitást, és miközben ezek a nyelvek színre viszik a saját történetüket, egyúttal szimulálnak is egy elvesztett lehetőséget, amelyet jobb híján valóságnak nevezhetünk. Ez a drámai szimuláció tűnik drámaiatlan- nak a Parti Nagy-recepcióban, és ezeknek a nyelveknek mint identitásoknak a többréte- güsége olvasódik költőivé. Mintha vissza lehetne keresni egy teremtett, elveszített világot a nyelv létesítő funkciója által.

JEGYZETEK

1 A 2003-as, Nagy Boglárkával készült beszélgetésben viszont már Parti Nagy is négy drámáról, pontosabban két hangjátékról és két drámáról beszél. (Nagy 2003: 981.)

2 Az már csak hab a tortán, hogy a beszélgetésben éppúgy Test angyalaként szerepel a dráma (és vele együtt a kisregény) címe, mint Csejdy András Magyar Narancs-béli kritikájában (Csejdy 1995: 33.), a Merlin Színház decemberi 1995-ös műsortervében viszont címként a Sárbogárdi Jolán: A test angyala megoldás szerepel.

3 Legutóbb Parti Nagy újra átírta az Ibusárt, „egy hangra”, az egri Gárdonyi Géza Színházban játsszák 2006-tól monodrámaként.

4 Itt most nem beszélünk a kb. egytucatnyi Parti Nagy-drámafordításról, -átdolgozásról, amelyek fordításként, átírásként és Parti Nagy-szövegként is értelmezhetőek.

5 Tarján Tamás tanulmányának adatairól már volt szó: Ibusár (1992), Gézcsók (1994), Mauzóleum (1995), illetve A test angyala évszám nélkül. A terasz irodalmi portál Parti Nagy drámáit más felbontásban említi meg. Elsőként a Gézcsókot (Petőfi Irodalmi Múzeum, 1992), másodikként az Ibusárt (Ősbemutató: Debrecen, Csokonai Színház, 1992; további bemutatók: Budapest, Ódry-Színpad, 1993; Lodz, Lengyelország, 1994; Kolozsvár, 1997; Kecskemét, 1998; Pécs, Egyetemi színpad, 1998;