Irodalmi Szemle, 2006
2006/4 - TANULMÁNY - Németh Zoltán: Parti Nagy Lajos drámái
TANULMÁNY NÉMETH ZOLTÁN Parti Nagy Lajos drámái (Recepció és értelmezés) Parti Nagy Lajost eredendően nem drámaíróként könyveli el a kortárs magyar irodalmi közélet, drámáinak befogadástörténetét vizsgálva mégis arra a következtetésre juthatunk, hogy azzal a mennyiségre nem nagy számú, a drámai műnembe sorolható alkotással is, amelyet írásunk idejéig a közönség megismerhetett, nem csekély bonyodalmat, filológiai pontatlanságot okozott a recepció számára. A Parti Nagy-életmű egyik legjobb ismerője, Dérczy Péter 1996 novemberében három Parti Nagy-drámáról tud: a közös kötetben megjelent Ibusárról és Mauzóleumról, valamint a Gézcsók című „kollázs” drámáról, amelyet szerzője nem válogatott be az 1996-ban a Jelenkornál megjelent könyvbe. (Dérczy 1996: 14.) Az Ellenfény című folyóirat ugyanebben az évben összefoglaló tanulmányt közölt Tarján Tamás tollából Parti Nagyról, a drámaíróról, valamint Tasnádi István beszélgetését a szerzővel. A Tasnádi—Parti Nagy-beszélgetésből az derül ki, Tasnádi nem tud a Gézcsók című darabról, hiszen az interjú bevezetőjében így fogalmaz: „Parti Nagy Lajosnak, a neves költőnek, prózaírónak eddig csupán három drámáját mutatták be (több nincs is), ám az mind zajos közönségsiker, díjakkal.” (Tasnádi 1996: 27.) Ebbéli vélekedésében, mármint hogy három drámája volna, a szerző, Parti Nagy Lajos is megerősíti, és az Ibusár, valamint a Test angyala (sic!) című darabokról mint első két drámájáról beszél. A beszélgetésből az derül ki, hogy a Gézcsók című darabról nemcsak Tasnádi István nem tud, de a szerző, Parti Nagy Lajos sem.1 A rejtély még szórakoztatóbb, ha a beszélgetés mellé olvassuk Tarján Tamás ösz- szefoglaló tanulmányát a drámaíró Parti Nagyról. Tarján a tanulmányban mindvégig három Parti Nagy-drámáról beszél: az Ibusárról 1992-es dátummal, a Gézcsókról 1994-es dátummal, valamint a Mauzóleumról (1995). Túl egyszerű lenne a képlet azonban, ha azt feltételeznénk, hogy Tarján egész egyszerűen nem tud az állandóan „hiányzó negyedik” Parti Nagy-darabról (mint Dérczy Péter, Tasnádi István vagy Parti Nagy Lajos). Nem erről van szó, hiszen írásának végén, mintegy mellékesen, egy zárójelben megemlíti A test angyala című kisregény adaptációját, a „Tasnádi Márton által a Merlinben színdarabbá rendezett alkotás”-t (Tarján 1996: 27.). Evidens azonban, hogy ezt a drámát nem tekinti Parti Nagy-drámának. Vagyis az egymás mellett megjelenő beszélgetésben és tanulmányban más három szöveg kerül a „három” Parti Nagy-dráma helyébe.2 A probléma nyilván az átírás tényéből adódik: Parti Nagy többször is átdolgozta egyes szövegeit. Először^ test angyala című kisregényt dolgozta át hangjátékká, majd Ibusár megállóhely címmel is írt egy hangjátékot. Ez utóbbiból jött létre az Ibusár a
