Irodalmi Szemle, 2006
2006/4 - Duba Gyula: Katarakta (3.) (regényrészlet)
Duba Gyula de... türelem, mondja Barát doktor biztatóan, esetünkben a várakozás tiszta látást terem! Fényt és éles kontúrokat, üde élő színeket! Otthon szemcseppek, pihenés, várakozás, televíziót nézni, olvasni lehet, edzi a látást, provokálja a szemet, három nap múlva ismét látni szeretném! S a férfi ismét a hídon ballag, s elhatározza, hogy azon a napon, amikor a jobb szemével először látja meg Dana nevét a szürke mezőn, a sor végére maga is felró egy rovást. Addig azonban még idő telik és napok múlnak el. Mintha ritkulna a szürkület, de nem múlt el, az irgalom ideje ez! Mikor billen a mérleg nyelve a homályba néző szem javára? A folyamat tudományosnak nevezhető, kísérletnek és elemző vizsgálódásnak, alanya a férfi, tárgya jobb szeme, s a megfigyelés már-már szenvedéllyé, mohó várakozássá növekszik. Percről percre lesi és állandóan érzékeli az a- lig mérhető változást, a hunyorgás sem értelmetlen, a néző szemek cseréje, lehunyom, kinyitom, bűvölöm magam! A hunyorgó játék tehát nem idétlenkedés, hüm- mög és méricskél, ha ismerné a fényerősség mérésének tudományát, a fényingadozások törésének játékát, jobban érezné, mintha már derengene valami! A szürkeség meghasadt s kettős lesz, mintha osztódna az amőbák példája szerint, történik valami. A nyelvöltögető és vágyakozó feliratok s a merész grafittók mintha készülnének színüket váltani, a vízen úszó hajók képe élesedik, uramisten, talán világosabb lett a világ? Meghajszoltuk!, ahogy egykor a költő mondta. Fotelben ül az ebédlőben, némi bámulattal állapítja meg, hogy az asztal felett lógó szecessziós csillár bronzkarjainak ornamentikája tisztul. A patinás ívek körvonalai egyformán sötétednek, markánsan kiválnak a mennyezet síkjából. Elképzelhető, hogy a világ, mely mindinkább fakult és egyre távolodott tőle, egyszerre biztatóan ismét feldereng? Mintha meggondolná magát, visszafordul és közeledik ismét, színesedik, készül visszatérni? Szinte képtelenségnek tűnik, azt jelentené, hogy az elmúlt idő visszatér! S akkor jobb szemével megpillantja Danát. Girbegurba betűk, bájosan tündökölnek, szép lány lehet Dana? Vagy megcsunyult lotyó? Kétmétemyi távolságból nézi, kokettál a névvel, hódolattal körülröpködi tekintete, mintha bájos formáit, vonzó idomait szemrevételezné. Hibátlanul elolvassa a lánnyal kapcsolatos felhívást. Örvendezve keresett egy málladozó kődarabot, jóleső érzéssel kezébe vette és a híd széles lemeztestére rótta, a sor végére karcolta a maga vonását. Meg is számolta őket, a huszonegyedik, nyerő szám!, gondolja elégedetten. Megkaptalak, Dana, másképp, mint a többiek, de alighanem több örömöm van belőled! A sikersorozat a rendelőben folytatódik. Barát doktor felkattintja betűit, s a férfi a legnagyobbra csak legyint, mintha sértené, a következő kettőt is lefitymálja, a harmadik sor betűit fennhangon olvassa, a negyedik sorból mind az ötöt felsorolja, még a hatodik sort is, bár kissé habozva, elolvassa, a hetedikre azonban azt mondja: ez még nem megy...! Kitűnő, mondja a doktor, s komoran, ám biztatóan ránéz, a jövő héten nekiesek a bal szemének...! Két hét múltán utánavan, másodszor is látta a tűzgömböt. Egészen megszok- ná, ha lenne még egy szeme! Hasznos tapasztalatokat hoz, az első műtét élményei
