Irodalmi Szemle, 2006
2006/4 - Illyés Gyula: Bartók (vers)
Bartók ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja, ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan mint a tietek, példamutató nagy ikerpár, zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a „nép jövő dalával” álmodó s diadalára ápoló, úgy szabaditó, hogy a börtön falát is földig romboló, az igért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó, oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó jó meghallok eleve egy jobb világba emelő zene Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy ajaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk- kik szív-némaságra születtünk - kizenged ideged húrjaival! 1955
