Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A Könyv átka és varázsa
KÖNYVRŐL KÖNYVRE ség árad, amely magáról a főhősről szól, amelyet - ahogy fokozatosan kiderül - a főhősről írt egyik ismerőse, édesapja volt munkatársa, a gyerekeknek szóló képregények írásával is foglalkozó vasutas, Ryfky bácsi, de amelyet egyúttal maga a főhős ír, s amely tulajdonképp azokból a művekből van összevágva, amelyeket Ryfky bácsi szenvedélyesen olvasott: Rilke kutatja benne az angyal eredetét, a mohamedán és a keresztény angyal közti különbségeket, Dante beszél benne a szerelemről, Ibn Arabí az Istenről. Vallásos háttér? Belemagyarázható, de ez nem adja meg a végső választ. Maga Pamuk nem vallásos, világias családban nevelkedett, szülei nem tartották magukat az iszlám elveihez. Ezért aztán a vallásos ideologiz- mus teljesen kizárható Pamuknál, bár nem lehet véletlen, hogy a fogalmak, amelyekkel dolgozik (angyal, fényesség, út, halál), arrafelé vezetnek bennünket, amerre a vallásos magyarázat mutatna: a Könyv átkából csak az isteni útra való rátalá- lás jelenthet kiutat. Csakhogy Pamuk nem engedi, hogy teljes bizonyossággal megnyugodjunk benne, hogy az „új élet” a megtérést jelenti, a regény főhőse ugyanis gyilkol. Gyilkol, miközben az új életet keresi. Megöli szerelmi vetélytársát, egy félhomályos moziban belelő a mellébe és arcába, s aztán egy hollywoodi akcióhős magabiztosságával kijelenti a moziban ülőknek: „Megöltem egy embert.” Tehát felmerül a kérdés: jogosult-e egy gyilkos az új élet megtalálására? Persze, előbb talán tisztázni kellene, mit vár el az új élettől? A szerelmet? A megnyugvást? A boldogságot? A sikert? A hatalmat? Mit vár el K., földmérő az új munkától, amely a kastélyban kínálkozik számára Kafkánál? Talán mindketten tudják, hogy nem számíthatnak igazi válaszra, mégis szeretnék megtalálni az igazságot, szeretnék megoldani a rejtélyt, annak ellenére is, hogy ez lehetetlen? Pamuk hőse a nyugati tömegkultúra és globalizált kereskedelem, a reklámok mindent elborító hamis világának homályában bolyong (ez a színtér csak akkor tűnik el egy időre, amikor bolyongásai végén a kurd területekre érkezik, melyek tragikusan elmaradottak, s ahol a hegyek „süketek a kegyetlenségekkel szemben, melyeknek egész évszázadokon keresztül voltak tanúi” - s itt újra fellelhetjük Pamuk törekvését az igazság feltárására), s ez a világ mindent elértéktelenít, elnyom, elszürkít. Jelentéktelenné teszi magát a Könyvet is, hiszen a férfi, aki egykor legfőbb szószólója volt, s akit a főhős végül féltékenységből megöl, magányosan meghúzódva egy kisvárosban pénzért másolja másoknak a Könyvet, foglakozásszerűen. De ugyanúgy el- fakítja ez az üzletiesség és közönségesség a szerelmet, amely költészetből reklámszlogenné változott. S ilyen helyzetben hol lehet megtalálni az angyalt? A válasz egész egyértelmű lehet: csak a halálban. Orhan Pamuk a mágikus realizmus eszközeivel dolgozik, egy hamisítatlanul posztmodern remekművet ír, amely végig leköti az olvasó figyelmét kémregény- szerű eseményszövésével, világos felépítésével, és hála a szerző lenyűgöző lírai tehetségének, nem egy minimalista alkotásról van szó, sokkal inkább egy költői remeklésről. Az álnaiv hang, amelyet a narrátor használ, megtévesztő lehet: néha szinte fennköltnek érezzük a stílust, hogy aztán gyorsan lehűtsön bennünket az iro
