Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Duba Gyula: Katarakta (2.) (Fejezetek Az élet lehajló ága című regényből)
Az élet lehajló ága valamiféle sorvadás - hervadás? - folyamata, amely olyan kis adagokban tör ránk napról napra, hogy nem fáj! így gondolja néha s szinte vígan, mert mindenre kíváncsian figyeli magát, mintha nagyítóval érdekes rovart vagy mikroszkópjával rejtélyes létű vírust tanulmányozna. Mert abban már biztos, hogy helyzetében az ember másképp vizsgálja magát, mint azelőtt! Másképp is érzi. A dolgos, tevékeny élet tetteket követel, a test állandó mozgását, a szervezet aktivitását és a lélek készenlétét, hogy a valóság kihívásainak és a környezettel történő találkozásoknak megfeleljen. Ilyen ember keveset törődik kisebb fájdalmaival, sajgó fogával vagy fájó torkával, rossz közérzetével és nyilalló derekával, nem dől be a szervezet figyelmeztetéseinek, legyűri őket és elfelejti, mást nem is igen tehet. Kisebb nyavalyáit lábon viseli el. Mindaddig, míg valami komoly baj le nem veri lábáról. S akkor is szívja a fogát és igyekszik nyavalyájából kikecmeregni. Hacsak a lelki gyötrelem búskomorrá nem teszi. Míg a tudathasadásos dilemmák a bolondokházába nem kergetik. Életkedvében, töretlen életerőiben kap ehhez támogatást, űzi, hajtja, kergeti a kérlelhetetlenül múló időt. Ha fáj valamije, azt mondja, majd elmúlik! Ha a láz leveri lábáról, így remémykedik, holnap már felkelhetek! S amikor akaratán kívül, mintegy ösztönösen megérzi teste végzetes gyengeségét és szervezete sérülékenységét, átmeneti állapotnak véli! Gyökeres változásokat hoz mindebben a váratlanul rárontó magány. Másra már nincs gondja, csak magára! A gondok leszűküléséből s a rokkant szabadság érzéséből kurtán-furcsán valamiféle ijedt önvizsgálat és rémisztő felismerés szüksége bontakozik ki, nem más ez, mint a múlandóság megsejtésének váratlan fuvallata. Nem lelki természetű, inkább fiziológiai jelenség. Melyben az apró szúrások váratlan érzelmet nyernek, csekélyke fájások jelentősége megnő, a fülzúgás, melyet alig vettünk észre az utcazajban, a szoba csendjében fenyegető robajjá változik. Komisz zsibbadások és alattomos viszketések terjengése, korábban is ismerte, ám jelentőségüket semmibe vette, kínzó figyelmeztetés lesz és súlyuk veszélyes méreteket ölt. Vajon mi okból vannak, mit jeleznek? Mérges pattanások és kisebb kinövések, bőrkeményedések és rejtett dagadások sokkokat okoznak. Hogyan értelmezni őket, mi lappang mögöttük? A betegségekre hajlamos képzelődök, javíthatatlan és derék hipochonderek rémülten megállapítják, hogy alighanem a halál küszöbén állnak. Megrendül azonban a józanabb gondolkodó is, töprengve felsóhajt s tanácstalan: mi történik velem? Szorongva figyeli magát, mint aki sötétben hallgatózik! S nemsokára keserűen állapítja meg, hogy alighanem vesztére teszi. Mind számosabb rendellenességet észlel magán, nő a hiány, az életerők szabad izomjátékának, mindennapi robbanásaik sikerélményeinek a hiánya, minél inkább vizsgálódik e téren, annál eredményesebb a kutatásban, szűkölve állapítja meg, hogy szinte naponta talál jelzéseket és adalékokat arra vonatkozóan, hogy aggodalomra okot adó folyamatok részese, érzékeli irányát, de nem ismeri természetét, sodródik valami felé, amely... nem tudni, milyen távolságra, talán még nagy, ám egyre szűkülő mesz- szeségben. Titokzatos lény és rejtélyes állapot, nincs még neve, s ha lenne, nem fo