Irodalmi Szemle, 2006

2006/3 - OLASZORSZÁGI HUMANISTA KÖLTŐK VERSEIBŐL (2) - Jacopo Sannazaro (1458-1530) (Ninához, Venusról és Junóról, Marino Caeacciolóhoz)

Olaszországi humanista költők verseiből (2)

Caesar, apja s a húga szemvilága, és testvérei kéje, nyugta, vágya, vaticanusi hegy piciny pulyája, ő - mint mondtam - a város ótvarátka, Caesar Borgia, a Borgia, ő, a Caesar, becstelen fia farba kúrt papának, húgocskákat izélgető parázna, testvér gyilkosa, vége és a sírja, vaticanusi hegy garázda szörnye, várost ötvenet ő zabáit föl egyből, bűntettekbe merülve, fosztogatva.

Mind nyugton ragyogott urával egykor, mit bírt rég Latium sok emberével, vagy Campania földje, mely kivált dús, szabin táj, mit a nagy hegyek feleznek, övé már ma Arimium, Pisaurum,

Urbinum, Populoniánk, a szép nagy, Carmentes, meg a Livus adta Fórum és Corneliusé, Faventiánk, sok város Aemiliában és az etruszk földön övé, amit meleg vizével Neptunus mos amerre szem csak ellát, és most - isten műve ez, ezt ki kétli? - megőrült, iszonyú a lelke kínja, többet, többet akart, de jaj, szegényke, vészes éhe csigázta tönkre gyomrát, s okádik. Jupiter, te tréfamester, szépséges Nemezis, nevess, tejó sors!

És ez itt bizonyos, Marinus, így van, szokták mondani és ma lett bizonyság: Fortunát, ha lenyelni vágyód, úgyis gyomrod fekszi e kéj előbb-utóbb meg. Joggal, joggal okádik ő, ki várost annyit falt, lefetyelt magába balgán.

Kérded, hány napon át okádta szerte mindazt, mit megevett öt éve immár bűntettekbe merülve, fosztogatva?

Nem hinnéd, s bizony egy nap épp elég volt. Pompás nap! Jupiter, te tréfamester, szépséges Nemezis, nevess, te jó sors, édes, bájos eset, Marinus, ez most!