Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - Duba Gyula: Lexikonunk dicsérete (esszé)
Duba Gyula na vissza. A korszakos jelenségek, nevek és időpontok, a tények értéke, a törekvések jellege és minősége mintha a mindenkori jelen igézetében élne, de valahogy homogén közegben, töretlen időben, s a történet ezzel mintegy időtlenné válik, cáfolhatatlanná és örök érvényűvé. Ezt általában is teszik a lexikonok és enciklopédiák, a mozgó és változó élet tényeit objektív adattá, tudományos ismeretté és időtlen tudáshalmazzá alakítják, mintegy képet készítenek az alkotó időről. Lexikonunk képe némileg más, mintha több lenne! Sajátos lelkülete van, felismerhető és megjelölhető arca, melyet a szülőföld és múltja formált. Ezáltal válik létünk függetlenné, olyan önmagát képviselő valósággá, amely a természeti erők életességével bír! Az azonosságon belül azonban a változatosság széles skálája és gazdag tárháza érvényesül. A gondolati, esztétikai, szociális és politikai minőségek megférnek egymás mellett. Összecsengésükben egészítik ki egymást, ahogy a kisebbségi magyar élet mindig is egészséges változatosságban és kulturális-szellemi sokszínűségben zajlott. Gazdagon kirajzolódnak Kárpát-medencei, közép-európai és világi kötődései, sajátos léthelyzetünk arányai és jellemzői, adottságai, amelyeket társadalmi helyzete és az anyanemzethez való szoros tartozása mindig is jelentett. Ezen integráló erők szálai a szócikkírók tudásában és akaratában (is) gyökereznek, mintegy a lelkületűkből táplálkoznak, mint ahogy - mint már szóltam róla - a feldolgozott történelmi anyag minőségében is. Hitelesen tartalmazzák téridőnk arculatát! A lexikon ennek folytán komoly és időtálló szellemi teljesítmény! Szakmai tapasztalatok híján, előzmények nélkül született, akár irodalmunk egésze. A szócikk nem könnyű műfaj, talán nem is műfaj, inkább már eredmény! A szerzőknek, alighanem a legtapasztalatlanabbaknak is, meg kellett ismerni és tanulni törvényeit. Az elején recenziószerü szövegek, miniesszék (is) születtek, irodalmi portrék, a szócikk tömörségének, pontosságának és gazdaságosságának törvényével ellentétben. A tartalmasságot adathiány akadályozhatta, a tények felkutatásának nehézségei, tanulni kellett a történelmi idő és regionális tér teljes áttekintését. A cél az volt, hogy a szócikkekből a felvidéki magyar írásbeliség és alkotó élet egészének a lüktetését lehessen kitapintani. Mert ez a tényanyag nem csupán adathalmaz, hanem élő kulturális jelenségek szimbólumrendszere, olyan mozaikkép, melyből a teljesség dereng. A kezdeteknél mindezt meghatározhatta és döntően befolyásolta irodalomtudósaink, Turczel, Csanda, Fonod, Szeberényi áttekintő képessége. Iskola volt a szócikkírás és -szerkesztés, mindenki részt vehetett benne és hathatott a többiekre. A közös munka minden bizonnyal a személyes tapasztalatok és nemzedéki látásmód összehangolását is feltételezte. A szócikkek tömegének egységes miliőjét megkövetelte a műfaj természete. * * * Felemelő érzéssel lapozgatom lexikonunkat! Mintha közvetlenül vagy közvetve emlékezetem lapjait-oldalait forgatnám. Az írók és a művek, a társaságok és intézmények, a kezdeményezések és kudarcok valamilyen módon bennem élnek.