Irodalmi Szemle, 2006
2006/2 - TALLÓZÓ - Petőcz András: Sárga virág a feleségem (részlet):
TALLÓZÓ guknak, sőt, mindenáron meg akarnak minket látogatni, vagy, és ez a jobbik eset, vacsorameghívásokat adnak át, és hozzáteszik, hogy aztán az asszonyt is hozd magaddal!, nehogy otthon tartsd szegényt!, neki is jár valami kis társasági élet!, sőt, az egyik munkatársam egyenesen azt mondta, hogy az ő felesége nagyon kíváncsi az én feleségemre, mert az ő felesége annyi szépet és jót hallott róla, mármint a feleségemről, szóval, hogy olyan sok szépet hallott róla, és tűrhetetlen, hogy én szin- te-szinte rejtegetem a feleségemet, ezt a különlegesen érdekes kis virágszálat. Szóval, ez a virágszál-dolog, ez azért kissé erős volt. Egyébként pedig rejtegetésről szó nincs. Társaságba persze nem nagyon jártunk, soha. Kezdetben még csak-csak, de mindig veszekedés lett a vége, mert a feleségem arról panaszkodott, hogy unatkozik, hogy nem tud részt venni a csevegésben és pletykálkodásban, hogy úgy érzi, nincs közös témája a barátaimmal, vagy a barátaim feleségével, vagy azokkal a - ki tudja, milyen - nőkkel, akiket az ilyen partikon meg lehet ismerni. Kérleltem a feleségemet, hogy ne legyen olyan görcsös, gátlásos, hogy próbáljon feloldódni, javasoltam neki, hogy társalgás közben fogyasszon kevéske alkoholt, mert jót tesz, tágítja az ereket, ezáltal élénkebbé és könnyedebbé válik, amiből következően jobban keresik majd a társaságát, és ő is vidámabb lesz, szóval, igazán igyekeztem, de hiába. A feleségem azt mondta, hogy ő nem szeret különösebben inni, jobban szereti, ha locsolják, de ő jól tudja, hogy társaságban nem illik locsolkodni, az azért mégiscsak furcsa lenne, ha egy ilyen helyen locsolkodni kezdenénk, mondja a feleségem, és ebben aztán egyet is értettünk. Egyébként mindig volt valami növényszerű a feleségemben. Emlékszem, már a megismerkedésünk sem volt szokványos. Ahhoz a toronyépülethez közel, amelyikben anyámmal laktam, pontosabban ma is itt lakom, de akkoriban csak az anyámmal laktam itt, akkor, amikor még független voltam, vagyishogy nem voltam nős, egyszóval, ahhoz a toronyépülethez közel, amelyikben egyébiránt igen szép, nagy lakásunk van, polgári lakás, ahogy mostanában mondják, itt, Szöulban, kétszázötven négyzetméter, hat szoba, nagy nappali, negyven négyzetméteres terasz, egyszóval, igazán el lehet benne férni, nos, ehhez a lakáshoz közel van egy arborétum, egy olyan ősparkféle, amelyikhez hasonló egész Szöulban nincsen. Gyerekkorom óta szokásommá lett, hogy ebben az ősparkban sétálok, rollerezek, biciklizek, mikor mit, legfőképpen pedig olyankor megyek ki az arborétumba, ha nagyon fáradt vagyok, ha valami kellemetlenség ért, ha erőt kell gyűjtenem. Már tízéves koromban azzal bosszantottam az apámat, hogy ebben a parkban egész délutánokra eltűntem, szegény apám korai halálában talán ezek az izgalmak is szerepet játszhattak, mármint azok az izgalmak, hogy meg kellett keresni engem, hogy nem tudta, merre vagyok, hogy idegeskedett miattam, ma már bánom is, hogy ilyen helyzetek elé állítottam az apámat, de mit tudja azt egy gyerek. Mindenesetre az anyám számára is ez az őspark jelentette az egyetlen konkurenciát, emlegette is folyton, hogy az ő kicsiny kis fiacskáját majd
