Irodalmi Szemle, 2006
2006/2 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Dr. Kiss László: „Vicit tamen amor patriae...“
78 MULT ES EMLEKEZET nak a „zavaros vonatkozású törvényszéki ügyek” (erőszakos halál, nemi erőszak gyanúja stb.) megoldásához, a magyar orvosi kar Magyar Királyi Gyógyszerkönyvet dolgozna ki, mely követendő szabvány lenne az ország patikusai számára és nőne „a magyar név általános híre”, mivel a magyar már nem szorulna háttérbe „tehetség, szorgalom és munkásság tekintetében egyetlen európai nemzet mögött sem”. Tervezete III. részében az Orvosi és Sebészi Kollégium felállításához szükséges feltételeket nevezi meg Perliczi. Ezek közt a legfigyelemreméltóbb - és érzésünk szerint a tervezet sorsát is döntő módon befolyásoló - feltétel az volt, hogy Perliczi a főiskolát nem a már működő nagyszombati katolikus (jezsuita) egyetemhez kapcsoltan képzelte el. Doktorunk „az ország közepén fekvő helyet” tartott volna optimálisnak e célra, olyan helyet, amely közelében egy nagy kórház is van - e célra (az egykori selmeci orvos szerint) a pesti Rokkantak Háza vagy a Selmecbányái Bányászkórház felelne meg leginkább -, ahol „gyakran lehetnek kéznél hullák anatómiai célra” (azaz boncolásra), továbbá betegek a sebészet és a betegek ágyainál folytatott gyakorlat számára. Mivel e főiskola nyitott lenne mindenki számára „vallásra való bármilyen tekintet nélkül”, elkerülhetetlennek látszik - ismerteti tovább a feltételeket Perliczi -, hogy „valamennyi tanárt hazánk fiai közül válogassák ki”, s e célra „e tervezet szerzője meg tudna nevezni és ajánlani néhány személyt”. A IV. részben pedig arra ad néhány ötletet a hasznossági szempontokat mindig is szem előtt tartó Perliczi, hogy alapítványok, hagyatékok, katonai járulékok segítségével - hiszen a hadsereg is hasznot húzna az orvosképzésből - hogyan lehetne a főiskola költségeit fedezni. Az utókor magasra értékeli a nógrádi fizikus elképzeléseit: „Az orvosi kar felállítását megelőzően a legjelentékenyebb tervezet Perliczi János Dánieltől származik”14. Másként vélekedtek azonban a kortársak. A tervezetet Bécsből leküldték Pozsonyba, a Magyarországot kormányzó Helytartótanácshoz. Ennek kebelén belül működött egy „egészségügyi bizottság”, amely megtárgyalta Perliczi beadványát. Az ügy előadója a bécsi születésű Perbegg József Károly (1702-1786), helytartótanácsi tanácsos, Pozsony városi - és csaknem ötven éven át a pozsonyi irgalmasrendi kórház - orvosa15 elvetette Perliczi javaslatát „az ország közepén fekvő helyről” és külön kiemelte, hogy az orvosi kar igazgatói tisztségére Perliczi alkalmatlan volna16. Perliczi nehezen viselte el a kudarcot. Ráadásul megadatott neki, hogy megérje az orvosi kar 1769-es megalapítását a nagyszombati egyetemen és keserűen konstatálta, hogy a kinevezett orvosprofesszorok egyike sem magyar, pedig „Magyarországba is tanálkoztak volna olyan subjectumok, akik egy facultásra való applicatiot (alkalmazást) talán jobban megérdemlettek volna, mintsem a mostani nagyszombathi fiatal, inexpertus (tapasztalatlan), és semmibül még nem esmert csehek és morvajak”17 . Szerény vigasz lehetett számára, hogy az idő még az ő életében igazolta „feltételei” megalapozottságát: éppen a nagyszombati kórház kicsisége és a hullaházhiány volt az egyik döntő érv az orvosi kar áthelyezésére az ország szívébe Budára, 1777-ben (majd pár év múlva a Perliczi által is javasolt Pestre).
