Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Napüdvözlet a baráti halál árnyékában (Dömény Andrea kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Napüdvözlet a baráti halál árnyékában Dömény Adrea Szúrja namaszkára című kötetéről André Breton, a szürrealizmus nagy harcosa a huszadik század első negyedében akként akarta forradalmasítani a költészetet, hogy kilépteti az irodalom „rácsai mögül”, s - elsősorban az ún. automatikus írás módszerének segítségével - mindenki hivatásává teszi, tehát össztársadalmi üggyé. Breton azt szerette volna, ha a költészet nem kiváltságosok osztályrésze lenne csak, hanem ugyanannyira a hétköznapok embere életének a szerves része is. A nagy harcos csődje összetett folyamat volt, elképzeléseinek utópisztikus volta hamar nyilvánvalóvá vált. Manapság éppen ellenkező folyamat érvényes a költészetre, mint amire Breton törekedett: egyre kevesebbek ügye lesz. A nagy francia szürrealista mester forradalmi terveit juttatta eszembe az elsőkötetes Dömény Andrea Szúrja namaszkára című novellagyűjteménye: a könyv hátlapján a szerző fényképe és egy, az egyik novellájából vett idézet alatt ez áll: Dömény Andrea (1982), Dunaszerdahely. Ápolónő. írásait a Szőrös Kő közölte. Mi is ebben a rendkívüli? Talán nem mindenki ütközne meg ezen a bemutatáson, pedig elég rendhagyó, hogy egy írót ilyen szervesen kössenek a civil szakmájához. A kötet írásait olvasva érthetővé válik, hogy Dömény Andrea és az ápolónői szakma elválaszthatatlanok. Mégis, önkéntelenül is az ugrott be nekem, milyen szép ez a tudathasadás. Ami talán nem is az. Egy fiatal ápolónő, aki jártas költészetben, filozófiában, mitológiában, pszichológiában, orvostudományban, s aki emellett eny- nyire őszinte hozzánk. Mert a Szúrja namaszkára címet viselő könyv egyik legjellemzőbb tulajdonsága az őszinteség. Egy-két évvel ezelőtt találkoztam először Dömény Andrea nevével, amikor az Új Nő magazin novellaíró pályázatán első díjat nyert Megálmodtam világunkat című, fölöttébb lírai, nem igazán hagyományos szerkesztésű novellájával (szerepel a nemrég megjelent kötetben is). Talán el is feledkezhettem volna erről a névről, ha Csapiár Vilmos nem válogatja be a Szlovákiai magyar szép próza 2006 című antológiába a szerző egy másik, Csaba útja című novelláját (szintén megtalálható a könyvben). Szerencsére beválogatta. Akkor még kicsit tartottam ettől a címtől: Szúrja namaszkára. Mi akar ez lenni? Valamiféle hinduista térítőkönyv? Aztán kiderült, félelmeim alaptalanok. A Szúrja namaszkára igenis figyelemre méltó, lebi- lincselően izgalmas, elgondolkodtató terméke legújabb generációs irodalmunknak. Huszonnégy elbeszélést tartalmaz a kötet, melyek egy része hagyományos
