Irodalmi Szemle, 2006

2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága

Alabán Ferenc

ságaitól, megnyilatkozásuk a befogadóhoz és befogadáshoz kötött.”17 A mű ugyan nyelvileg „teremtett világ”, de hogy irodalom legyen, az alkotóval „egyezségre lépő” olvasó szándéka és készsége is szükséges. így kerülhet előtérbe az olvasás dialogikus viszonyjellege, minek következtében az olvasó nem pusztán passzív befogadója lesz a műnek, hanem együttalkotója. A befogadás tehát változó, dinamikus folyamattá válik, mert a befogadó valójában a saját kontextusában „újrateremti” a művet, és a mű hatásával megváltoztatja (újrateremti) befogadóját. Az irodalom (-történet) pedig e kommunikációs hatáskörnek megfelelően nem egyszerűen művek és alkotók kronologikus sorából tevődik össze, hanem müvek és olvasók, művek és befogadások történetileg változó sorából áll.

* * *

A recepcióesztétika programadó írása Hans Róbert Jauss 1967-es előadása18 volt, melyben a szerző többek között kifejti, hogy az addigi tudományos iskolák ún. „produkcióesztétikák” voltak, melyeknek ki kell egészülniük a befogadás- és hatásesztétikával. Tanulmányának tézisei közül a befogadásesztétika további kutatásainak alaptételei és alapfogalmai kerültek ki. Az irodalmi mű lényegére tett megállapításai külön is értelmezhetőek:

az irodalmi mű dialogikus jellegű (minden egyes olvasat új és új visszhangot hívhat elő);

az irodalmi alkotás esztétikai értéke nem időtlen és objektív (értelme nem egyszer s mindenkorra definiált és hozzáférhető);

megkülönböztetendő a mű aktuális és virtuális jelentése (ezek között lehet különbség az „olvasók elvárási horizontja” és a mű által keltett „új elvárási horizont” különbségének alapján);

az irodalmi mű behatol az „olvasók elvárási horizontjába” és kifejti hatását (befolyásolja világlátásukat, társadalmi attitűdjüket...);

az irodalom vizsgálatának gyakorlatában három alapfunkciót különböztet meg: az alkotó tevékenységet (poiészisz), a receptív tevékenységet (aiszthészisz) és a kommunikatív tevékenységet (katharszisz).

Jauss egyértelműen megerősíti, hogy a korábbiakhoz képest összetettebben kell vizsgálni az irodalmat. Alaptézise a szerző, a mű és az olvasó dinamikus kapcsolata. Szerinte egy konkrét mű mai hatását hozzámérhetjük befogadásának előtörténetéhez, ami nem más mint az ún. applikáció (alkalmazás), s ennek alapján alkothatjuk meg esztétikai ítéletünket.

A befogadásesztétika további jelentős alakja még Wolfgang Iser, aki az ún. konstanzi iskola vezető teoretikusa. Prózai szövegek vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy a mű „aktuális létét” csak a befogadáskor nyeri el, hatását pedig a különböző olvasatok konkretizációjával fejti ki.19 Felfogása szerint a műalkotás lényege nem az ábrázoló funkció, hanem az a képessége, hogy a valóságot