Irodalmi Szemle, 2006

2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága

Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága

donképpeni célján. Az újabb irodalmi (és kritikai) szövegek a már meglévő irodalmi (és kritikai) szövegek végtelen sorába illeszkednek, az irodalmi-esztétikai és kritikai diszkurzus szintjén vannak, és így csak erőltetett, természetellenes módon fogadhatók be („történelmi”) kontextusuktól függetlenül.15

E kérdéskör további felfejtése az irodalomtudományi vizsgálatok problémalátását és -érzékenységét is jobban differenciálná, de így is evidens, hogy vannak olyan elgondolások, melyek nem a szöveginterpretációt tartják feladatuknak, nem a szöveg értelmezési lehetőségeivel törődnek, hanem az irodalom-rendszer leírását, megfogalmazását és magyarázatát tartják fontosnak. A rendszer(-ek)ben való látást és gondolkodást nem a szövegek jelentése érdekli, hanem inkább az, hogy miként jön létre maga a jelentés, az irodalom-rendszert milyen ún. „irodalmi kódok” működtetik, s melyek azok a konvenciók, értékek, normák, szabályok és további mentális tartalmak, amelyek meghatározzák a rendszer aktív részeit, és teszik azokat irodalmivá.

* * *

A differenciált láttatás teszi szükségessé, hogy e témakörben tegyünk említést az irodalmi szintézis és befogadás további szintjein tapasztalható változásokról. Az irodalmi szövegek minősítéséről szóló nézetek, az irodalomelmélet és a műértelmezés szempontjai motivációs szerepkört és funkciót is betölthetnek az egyre inkább megújulni kívánó irodalmi szintézisek (irodalomtörténetek) számára. A műalkotások és az irodalmi folyamat vizsgálata ugyanis újabb szempontokkal gazdagodik (hatástörténet, hatásesztétika, komparatisztika ...), és közvetlenül is ösztönzi a szintézisteremtő irodalmárokat az eddigi alapföltevések, értékrendszerek átgondolására és az eddigi kutatások kiegészítésére. Az utóbbi évek magyar irodalomtudományában és irodalomtörténet-írásában ennek már megszülettek az első jelentős eredményei.16 Az irodalomtudomány azonban (melynek része az irodalomtörténet, -elmélet, -kritika) a körülményektől függően végül is nem az irodalomtörténészi, az elméletírói és a kritikusi szándék (önkénye) szerint rendszerez és minősít, hanem szintén részese egyfajta hagyománynak, az irodalmi folyamatnak és rendszernek, s közben permanensen reagál az irodalom időszerű változásaira. így kerül napirendre az irodalom történetiségének új felfogása és az irodalmi hermeneutika (H. G. Gadamer) időszerűsítése, ill. a kettő egységes felfogása, amely az utóbbi évtizedek magyar irodalomtörténeti szemléletének meghaladását jelenti. Lényegét tekintve már nem kizárólagosan a mű és/vagy annak szerzője, hanem az alkotó és a befogadó közötti kommunikációs kapcsolat, más szóval „interakciós viszony” képezi a vizsgálat tárgyát, mivel a szöveg és befogadása egymástól elválaszthatatlan. Ezzel a kitétellel konvergál Cs. Gyímesi Éva megállapítása: „Az irodalmi szöveg önmagában véve csupán az érték és jelentés lehetőségeit hordozza. Bármennyire is függenek ezek az adott műnek, mint autonóm világnak a tulajdon