Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága
Alabán Ferenc költőiség (tehát az irodalmiság), erre a kérdésre Román Jakobson így adja meg a választ: „Abban, hogy a szót szónak érzékeljük, nem pedig az elnevezett tárgy reprezentánsának vagy érzelemkitörésnek. Abban, hogy a szavak és szerkezetük, jelentésük, belső és külső formájuk nem közömbös utalás a valóságra, hanem önálló értékre és súlyra tesz szert.”13 Ez az önállóságiét nem a valóság leírását, tükrözte- tését feltételezi, s ezáltal nem eszközszerepet jelöl, hanem a szavak, szerkezetek, belső és külső formák által létrehozott, egyszeri és megismételhetetlen, tehát eredeti szöveg által képviselt valóságot jelenti. Ilyen értelemben az irodalomtudomány (irodalomtörténet, -elmélet, -kritika) tárgya a szövegvilág kutatása és értelmezése, mely közvetítéssel és teremtéssel kínálja a befogadónak a tapasztalati és a további lehetséges világot. Ezt figyelembe véve mondhatjuk, hogy a (szép-irodalmi szövegek mindig fikcionális szövegek; az irodalom kutatója olyan szövegekkel (műalkotásokkal) foglalkozik, amelyekről feltételezheti, csak azért jöttek létre, hogy egy eredeti „szövegvilágot” jelenítsenek meg, melynek nem kell megfelelnie a konkrét tapasztalati világ valamely szeletének. Megjegyezzük, hogy az irodalom- tudomány filozófiai szövegértelmezésének főbb sajátosságai jórészt ebből a feltevésből következnek. Ismerve azonban az irodalom születésének, közvetítésének és értelmezésének körülményeit, felmerülhet a kérdés: az irodalmi szöveg tekinthető-e olyan entitásnak, mely magában foglalja a jelentését? Továbbá: e kérdés megoldása miként hat az irodalomra és értelmezésének, értékelésének alakulására a jövőben? A bonyolultnak látszó kérdések viszonyrendszerbe való helyezése sejteti a válaszok valóságigényét és -lehetőségét. Eszerint az irodalom csak feltételekkel és megszorításokkal lehet azonos a szöveggel, tehát az irodalom története sem csupán a szövegek története. Amennyiben az irodalmat csak szövegnek tekintenénk, valójában az irodalom történetét sem lehetne megírni.14 Bizonyára egy új költőiség, irodalmiság jönne létre abban az esetben, ha a szövegek a szerzők nevei nélkül lettek volna és lennének publikálva és olvasva, s a különböző műfajokhoz sorolható „anonim” szövegek szintén névtelenül megjelenő tanulmányokban lennének elemezve és értelmezve, szerző nélküli kritikákban lennének értékelve. Ez azonban nincs így, mivel a szövegek a szerzőik által is identifikálva vannak, s az irodalmi jelenség, az irodalmi entitás körébe - a szövegen túl - többek között, annak befogadóját (használóját) is bevonja. Ezen túlmenően irodalmi (és kritikai) szöveget a befogadók mindig valamely közösségi ízlés és értékrend (egy értelmező közösség) manifesz- tációjaként olvassák, ami irodalomszociológiai valóságos tényt és körülményt jelent. Ezeknek és további más összetevőknek a hatására egy új alap és feltételrendszerjön létre, mely kilépést biztosít és jelent az irodalom szövegként történő felfogásának és értelmezésének egysíkúnak látszó világából, s újabb lehetőségeket villant fel, pl. az ún. „nem konzervatív irodalomtudomány” és a további kommunikációs-elméleti megközelítések és interpretációk felé. Az irodalmi (és kritikai) szöveg ui. valójában mindig túlmutat mind tulajdonképpeni tárgyán, mind pedig tulaj
