Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága
Alabán Ferenc ill. feltételnek csak az érték eredetisége tekinthető. További problémák merülnek fel abban az esetben, ha az irodalmi alkotások érték szerinti összehasonlítására vállalkozunk (hierarchizáció), mivel az egyes szférák valójában nehezen összehasonlíthatók. Még az sem állítható bizonyosággal, hogy a művek értéke egyértelműen függne az azokat körülvevő irodalmi kontextustól. * * * Az egyes irodalmi alkotások teljes (komplexen vett) értéke a felsorolt és az itt és most fel nem sorolt más értékek rendszerét jelenti. A kritika - feladatának megfelelően - elemzi és értékeli a műveket és fényt derít ezekre a tulajdonságokra. Az irodalomtörténet egyfelől inkább összehasonlító értékelést végez, másfelől a műveket, mint az írói munka mintáit vizsgálja, melyek gazdagították az „irodalmi kifejezésmódot”, melyek újabb irodalmi művek létrejöttét segítették elő, s melyek előmozdították az irodalom fejlődését. Hangsúlyozzuk, hogy az irodalmi műalkotás értékelését illetően az esztétikai érték meghatározó, mással nem pótolható szerepet kap. Az értékelés lényege és hogyanja egyrészt magának az (esztétikai) értéknek a mibenlétében, másrészt az értékelés tárgyának, az irodalmi műalkotásnak a sajátosságában rejlik. Az értékelés e két komponensét (egyben okát) alapul véve járhat el a kritikus, úgy, hogy tisztázza: ezek a jelleg- és egyben lényegadó sajátosságok jórészt a gyakorlati igazolhatóság hatályán kívül esnek. Az irodalmi érték magyarázatával foglalkozó kitételek egy része ennek megfelelően természetes módon metafizikus szintre kerül, minek következtében tudományos módon megis- merhetetlennek tartja saját tárgyát. Az irodalmi mű értékszférája és megvalósulásának „szépsége” (művészisége) sokszor átlépi az irodalomtudomány határait, és értékelésénél szükségessé válik az esztétika, a filozófia, esetenként a vallás fogalmainak és kategóriáinak az alkalmazása (valóságosság, igazság, szabadság ...). Az újabb elméleti vizsgálódások az irodalmi esztétikai élményt kettős ala- pozottságúnak tartják, mivel az élmény lényegi meghatározója magában az esztétikai tárgyban (műalkotásban) és a befogadójában (olvasóban) van. Ez a meghatározás a strukturalizmust és neostrukturalizmust követő, részben azokra épülő és építő új irányzat, a befogadásesztétika (recepcióesztétika) következtetése. Nyilvánvalóvá válik, hogy a határokat az irodalmi mű értékelésének esetében is át lehet/kell lépni: egyrészt a művészet felé, másrészt az esztétikai élményt befogadó (olvasó, elemző, kritikus) irányába. A befogadásesztétikában a strukturalizmus és hermeneutika az irodalmi mű értékelésének szférájában is kölcsönösen kiegészíti egymást, mivel a hermeneutika valójában megtalálta a strukturalizmus mozgatóját, a maga történetiségében egyedi olvasót. A befogadásesztétika ún. „kétfokozatúsá- ga” az irodalmi értékelés szintjén azt jelenti, hogy felhasználja a strukturalizmus törvényszerűségeit és rendszerelméletét, és támaszkodik a hermeneutika „szubjektivizmusára” és történeti egyediségére12.
