Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - TANULMÁNY - Alabán Ferenc: Az érték, a recepció és az irodalomtudomány irányultsága
Alabán Ferenc „Az irodalom »nagyságát« nem lehet kizárólag irodalmi értékmérőkkel meghatározni, bár nem szabad elfelejtenünk, hogy azt a tényt, vajon irodalomról van-e szó, vagy sem, csakis irodalmi értékmérőkkel határozhatjuk meg.”6 Kérdésként vetődhet fel az, hogy melyek azok a nem kizárólag irodalmi fokmérővel megállapítható értékek, amelyek a műalkotáshoz tartoznak - éppúgy, mint az esztétikai minőség. A kérdés részletezése helyett különböző korokból néhány elvi támpontot jelentő véleményt idézünk: már a klasszikusok közül Horatius Flaccus, az időszámításunk előtti korban élő római költő a saját maga által felállított alkotói lehetőségéből, miszerint „vagy használni, vagy gyönyörködtetni akarnak a költők” az előbbit tartja elsődlegesnek, ugyanakkor hangsúlyozza a két elv összefüggését, mondván, hogy az igazi költő „a kellemeset összeköti a hasznossal” („dulce et utile”).7 Közelebb lépve jelenünkhöz: a „new criticizm” két jeles képviselője, a 20. század ismert irodalomtudása és esztétája, René Wellek és Austin Warren a műalkotások értékelésének kritériumait abból vezeti le, milyen funkciót tölt be maga az irodalom, mert „a művészet mint öncél, s a művészet mint közösségi rítus és kulturális kötőerő” is létezik.8 Az ún. irodalmon kívüli tényezők értelmezése ebben az esetben is (a „közösségi rítus” és a „kulturális kötőerő” kapcsán) tág térre terjedhet ki. Az irodalmi mű értéke lehet tehát egynemű értékminőség (meg kell jegyeznünk: az Escarpit által kiemelt „öncél” jelleg csupán egyetlen dimenzióban képes hatni) és összetevődhet különböző értékminőségekből is, például a szépség és gyönyörködtetés ugyanúgy hat, mint az eszmei, történelmi, morális, filozófiai, politikai értékminőség, amely az adott irodalmi alkotás (össz-)értékét meghatározza. Mindezek az értékszférák az irodalmi mű konkretizációiban jelennek meg. * * * Minden irodalmi normának korlátozott az érvénye - a konkrét értékelt műalkotásokból a kritikus (és az olvasó) előre nem látható új értékminőségeket bonthat ki, melynek alapján esetenként még a létező értékkritériumok korrigálásának és gazdagításának szükségszerűsége is felmerülhet. Az értékelés messzemenően szubjektív tevékenység, az értékek rendje, fontossága és rangja sokszor vitatható és vitatott tény. Az irodalmi mű értékszféráinak hangsúlya megváltozhat a mű és a kritika igényeinek, szempontjainak függvényében. Henryk Markiewicz lengyel irodalomtudós rendszerező kézikönyvében ezt állapítja meg: „... történelmi tény, hogy az irodalmi alkotások a múltban, és részben még ma is, kétségkívül a fogyasztók esztétikáin kívüli szükségleteit szolgálják. Ezért merül fel újra és újra az a kérdés ... : mely értékszférákat vallhatja az irodalmi mű a sajátjának?”9 Néhány magyar kutató (pl. Poszler György, Szerdahelyi István) az esztétikum értéklehetőségeit vázolja fel, megkülönböztetve az esztétikum „megismerési önértékét”, az esztétikum „élvezeti önértékét” és „érzelemformáló eszközértékét”,10 mások értékterületekről és értékszférákról is értekeznek, melyek csak járu
